Nagy felvezetést most nem tudok, legyen annyi csak, hogy elindultam. Elgurult a gyógyszerem és elgurultam vele én is, jó messzire. Vagyis első nap még nem is annyira messzire, de sok nap van még, ki tudja, hol áll(ok) meg….
A koncepció tehát rém egyszerű: átlépni a határt és ami érdekes és szembejön, ahhoz odagurulni, meglesni, felfedezni, megcsodálni, majd irány a következő, mindezt úgy, hogy ne kapásából a tengerparton bukkanjak ki. Azaz először az észak-keleti vidéket (Szlavónia), majd fokozatosan haladva nyugatra, délre, egyszer csak úgy is elérkezik a déli csücsök (még nem a Déli-sark…még).
A határt most Harkánynál léptem át, addig csak rém monoton autópályázás volt (leszámítva a reggeli városi dugót, de azt ne is tekintsük az utazás részének, meg ugye az sem túl izgalmas…). Talán csak az autópálya alagutak dobták fel picit, az éberségről pedig a csípős idő gondoskodott (130nál a 19 fok is hűvös…).
Kicsit olyan, mint egy kis bolygón körbe-körbe járni, végtelen hosszan…
Mondjuk ennek a vége pont olyan, mint ami még viccnek is rossz 🙂
Harkályig nem is volt, ép csak navigációs és ruha igazgatási szünet. A határ előtti Mol kút viszont hasznos volt minden szempontból. Egyrészt mert a moci autópályán sokkal szomjasabb, mint általában, másrészt mert…mindenki tudja miért és amúgy is sajgott már a fenekem.
A határ túloldalán Drávaszabolcsnál….jaj, de rögtön félre is egy picit: hát én itt már voltam! Az ország körbegurulós túrán ennek a határhídnak a tövében pihegtem. Most meg szépen átgurultam fölötte és már kint is voltam. Szokás szerint sehol, senki egy szót sem kérdezett.
Szóval kint egy szinte urbex-es élmény várt az alsómiholjáci Majláth-kastélynál. Kinézetre egy lepusztuló kastélynak tűnt, de legnagyobb meglepetésemre nem csak zárva volt, de világított is bent valami egy-egy szobában, így az a gyanú, ezt bizony használják valamire (városi önkormányzat).
Bejelentkezésem nem volt, pedig elvileg úgy még belülről is megtekinthető. Így hát csak a parkjában sétáltam egyet, ahol ezerrel virágoztak a medvehagyma tövek. Ahol kevésbé volt rendben tartva (értsd: fűnyírva), ott térdig lehetett gázolni bennük.
A valaha volt üvegház viszont már abszolút hozta az urbex feelinget, csak hát egy üvegháznál minek menjen belülre az ember, ha egyszer kívülről is minden látszik?:)
A Majláth-kastély
Alsómiholjác a határtól 6 km-re található, a városba érve, bal kéz felé, egy nagy kiterjedésű parkra leszünk figyelmesek és a fák között feltűnik egy meglehetősen impozáns, réginek tűnő épület. A látszat ellenére a kastély története nem nyúlik olyan messzire az időben.
Elődjét amit “Régi kastély”-ként (Stari Dvorac) emlegetnek 1818-ban építette a Prandau család (az osztrák nemesi család 1726-ban kerül ide). Ez az épület késő barokk volt. 14 szoba, két szalon, több konyha (éléskamrákkal) volt benne. Érdekessége az volt, hogy ez volt az első cseréptetővel fedett épület a településen.1903-ban az új tulajdonos gróf Majláth Lajos, I. Ferenc József látogatása után az épületet angol Tudor stílusban teljesen átépíttette, a szobák száma 50-re bővült. Az épületen számos torony, tetőtéri ablak, terasz és erkély található. A falakat vadászati trófeák díszítik, amelyeket a gróf Afrikából és Ázsiából hozott.
Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2488
A földszinten volt a nappali, és még a téli, nyári étkező, a zeneszoba, a táncterem, a könyvtár valamint két kastélyi iroda. Minden termet tölgy borított. A tetőtérben voltak a személyzeti szobák. A kastély saját áramforrással, vízvezetékrendszerrel valamint központi fűtéssel rendelkezett. A központi fűtésen kívül még cserépkályhával és kanadallóval is fűtöttek.
1930-ban gróf Majláth eladja a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot, amit Schlesinger család vesz meg. 1941-ig ők voltak a tuladjonosok, amikor is el kell hagyniuk az akkori Jugoszláv Királyságot.
A kastélyban ma a városi önkormányzat működik, látogatása bejelentkezéssel lehetséges.
A házikápolnában lévő üvegablakokat Róth Miksa készítette.
Folyt.köv.
Leave a Reply