3. nap

Ami kezdődött egy 12 fokos reggellel. Revideálom magam, a 18 fok nem is csípős. A 12 már annál inkább 🙂 Azért azt hozzáteszem, hogy ott fent a hegyekben volt annyi (nem gondolnám, hogy nagyon magasan lehettem, a Papuk csúcsa is csak 953m), de lentebb, kicsivel később már nagyon kellemes 24-25 fok volt, aztán hamar eljutott a már nem is annyira kellemes 30-31 fokig is. Utóbbi inkább elviselhetetlen felé közelít a motoros szerkóban. És mi vár még rám délen…ehh…

Az első állomáshoz a szállás “szerencsétlen” elhelyezkedése miatt sokkal közelebb voltam, mint terveztem. No igen, a szállások szűkössége miatt (elfogadható egyszemélyes áron a megadott helyeken) most már szinte rendszer, hogy nem ott sikerül aludni, ahol az aznapnak vége kéne lennie. Általában még tovább kellett eddig menni (persze a 4. nap végét meg már átvariáltam úgy, hogy az egy jóval rövidebb nap legyen, mintegy 2 órányi utat levágtam a végéről, részben mert ott nem volt szimpi szállás, részben pedig mert kell egy kis lazább rész is a sok halmozás után). Szóval a második szállásom is jóval a végállomáson túl volt, de utólag cseppet sem bánom: klassz is volt, meg a harmadik napot is rövidítette és nem mellesleg így mindenhova úgy értem, hogy ott még/már alig voltak 🙂

Így volt ez a kolostornál is, ahova először fentről tekintettem le…

…aztán közelebbről is bekukkantottam. Szerencsémre épp előttem érkezett 3 ember egy autóval, így ők “mutatták” az utat befelé, mert hát magamtól lehet, hogy nem lett volna sok bátorságom bemenni egy még lakott kolostorba. Igaz, végül az épületek közül csak a templomba mentem, míg ők a (gondolom) lakóépületet célozták meg, de nekem ennyi elég is volt (egyébként a templom épp felújítás alatt állt).

A jelenleg megtekinthető kolostor helyén eredetileg egy, a középkorban “Remete” néven emlegetett Ágoston rendi kolostor állt, melynek első maradványai a XVI. századból származnak. A múltban (XVI. század) jelentős átírási központ volt és a pécsi elöljárósághoz tartozott.
Ezt a törökök lerombolták, majd kivonulásuk után, 1693-ban telepedett a romok közé a görögkeleti egyház (Arsenije Čarnojević szerb pátriárka vezetésével), akik a kolostort 1758-ra helyreállították.
A kolostor temploma Szent Miklós tiszteletére lett felszentelve,
A déli oldalon 1775 és 1777 között egy új szárnnyal bővült. A kolostor 1804-ben, egy földrengés miatt súlyosan megrongálódott. Az ismételt újjáépítés 1835-ben fejeződött be Igman Aleksandar Lićinić irányításával.
Az első világháborúban ismét megsérült épületegyüttest 1938-ban állították helyre.
A második világháborúban a szerzetesek elhagyták a kolostort a háború által generált veszély és nyomás miatt. Teofan Dragutinović apát a kiürítés során elrejtette a kolostori kincstár legértékesebb darabjait. 1941 nyarán egy zágrábi múzeumi csoport találta meg őket Zágrábban, ahol 1983-ig maradtak, amikor visszatértek a Papukba.
A háború utáni időkben a kolostor rossz állapotba került, mígnem Milutin Amidžić apát állami támogatás nélkül felújította, így az visszatérhetett a szlávok szent életébe.
A kolostort 2016 óta négy szerzetes lakja, akik a montenegrói Ostro kolostorból érkeztek, Pavle atya vezetésével.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5498

Innen (és egyébként ide is) csodás erdei kacskaringó vezetett egy még csodálatosabb helyhez: Jankovácra. Ha első nap a Kopácsi-rét, akkor a harmadik nap tetőpontja biztosan ez volt! Az hogy meg sem érkeztem, de már legomboltak rólam egy belépőt, szóra sem érdemes. Ellenben “bent” (mert valójában egy hegy/völgy részletről beszélünk) mi minden várt, azt nem is sejtettem. Persze van fogadóépület szuvenír shoppal, meg egy másik épület talán mint egy turistaház (nem mentem be, de jöttek ki kávéval) nem annyira izgi nekem (majd ha egyszer egy egész napot töltök el itt). A helyieknek külön grillezős rét is akadt, gondolom ők velem ellentétben tényleg egész napra érkeztek. Az árusok sem pakoltak még ki, olyan korán érkeztem, de ők sem hiányoztak.

Volt viszont kis tó rendszer, kapásból egy idilli hintával az eljén:

Persze ezt csak azért találtam meg, mert a leírás szerinti kiinduló pontot ellenben nem találtam, így mentem a fejem után 🙂 Végig a tavak mentén indultam, majd felkapaszkodtam (jaj de jó, hogy lecseréltem a motoros bakancsom futócipőre!) először a tavakat tápláló Jankovác patak barlangszerű forrásához (majdnem Isonzó;)

Aztán még feljebb a parkalapító gróf Jankovich József kriptájához és ezzel szerintem ezen a napon is meg volt a 200 lépcső..

majd még feljebb a haramiák barlangjához, amiben jelenleg csak egy kósza denevér repkedett szerencsére 🙂 Ellenben egészen látványos cseppkő formációk díszítették a falát.

és aztán még feljebb…hát ezért volt nekem egész nap melegem!

Fent még meglestem a települést alapító üvegművesek sírját és egy ékkőként ragyogó szép nagy üvegdarabot.

Utána már indult a lejtmenet szerencsére és milyen jól tettem, hogy fordított irányba haladtam, mert így pont a végére maradt a vízesés, ami megkoronázta az egész sétát.

A sziklák formációi már az útról is látszódtak, de azt nem sejtettem, hogy egészen közelről is meg lehet majd tekinteni. A vízesést csak visszafelé menet láttam az útról, miközben “bent” szinte alatta sétálhattam.

Persze a kijelölt útról letért egy kis ösvény (így én is), amivel a vízesés másik fele “alá” lehetett menni (ami kb mint egy finom zuhany, úgy hullott alá). Bátrabbak akár ténylegesen be is mehettek volna alá, egy kis üregbe, nekem viszont túl vizes volt 🙂 Helyette benéztem a “sikoly” szájába 🙂

Végül pedig egy kis mini szurdokban, függesztett pallókon lehetett elhagyni a kanyont.

Még el lehetett volna időzni a “parkban”, de hagyni kell máskorra is, ha már úgyis gyanús, hogy a Papukba még visszatérek 🙂

Azért egy kis geológiai “mezőt” még meglestem tovább menet közben, ahol szép bazalt orgonákra lehetett rálesni, amik itt most inkább olyanok voltak, mint egy macsakövezett hegyoldal.

Utam még egy emlékmű felé is vezetett, mint később kiderült, a Jasenovaci koncentrációs tábor helyére. Ez sem egy vidám hely, de igazából csak utólag olvastam el, hogy mi minden borzalom történt ott. Addig csak a monumentális beton szimbólum, valaminek a sematikus térkép vázlata (nem írták ki angolul) és a térképen szereplő helyek megjelenése a mezőn buckák és mélyedések formájában (azért a vagonokból sejtettem valamit).

Az olvasottak fényében már kicsit más képet fest a táj :S

A bosnyák határ mentén még haladtam egy kicsit, sőt, még az Una folyót is átléptem egy rövid kitérőre, hogy kívülről meglessem a Zrínyiek nevét viselő erődöt (a horvát Kostajnica várat), ami meglepő módon háromszög alapú (de ma még lesz ilyen).

Horvátország és Bosznia határán, az Una partján áll a Zrínyiek nevét viselő erőd. A háromszög alapú vár udvarát két torony és egy bástya őrizte. A vár fontos szerepet játszott az Unán áthaladó út védelmében.
Konstajnicáról először a 13. században tesznek említést, míg az erősség csak a 15. században jelenik meg a dokumentumokban. A vár történetében több nemesi család neve is felmerül, de valószínűleg a Zrinyi a legismertebb név.
1556 július 17-én az oszmánok, a várkapitány árulásának köszönhetően elfoglalták az erődítményt, azonban 1589-ben elvesztették a vár feletti uralmukat.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=6178

A túlpartra visszanézve impozáns városkép fogadott:

Innen indult hegyi kalandom újabb szakasza. Eldugott kis semmilyen települések, de leginkább dimbek-dombok között meglepően jó, ámde inkább csak egy széles bringaútnak tűnő úton tartottam Zrin várához, aminek a vége sikeredett igencsak izgalmassá. Az aszfalt ugyanis elfogyott és egy jó mély murvás, köves út vezetett tovább, ami eleinte még járhatónak tűnt, de utána egyre meredekebb lett. Megállni se lehetett már, de menni is igen nehéz volt a 200kg-s járgánnyal. Ugrált az első kerék jobbra-balra, a hátsó folyamatosan kipörögve csúszott oldalra, én meg pattogva izzadtam a nyeregben. Nem hittem, hogy felérek, de végül sikerült kiérnem egy lankásabb elágazáshoz, ahol nem volt kérdés, hogy a maradék 100-200m-t már gyalog teszem meg 🙂

Fent a várból csak pár fal maradvány, meg a torony egy része áll. Elkezdték helyreállítani, de azért van még vele teendő. A vár gondnokai nyáron pedig a birkák, a gaz méretével nem is volt gond 🙂

Nem messze tőle található még Zrin régi temploma, ami ugyancsak romos állapotban van, de kísértetiesen hasonlít a nálunk található egyik templomromra, ha eszembe jut, melyik az, megírom (addig jöhetnek az ötletek:).

A hegyről lejutni ismét csak nem segített a google térkép, mert olyan utakat ajánlgatott, ami ránézésre is túl volt minden bevállalósságomon, főleg az iménti kaland után. Egy aszfaltozottabbat azért megpróbáltam, de pár km után kiderült, hogy csak a közeli faluig vitt, utána már az is földútként folytatódott. Nem fér hozzá kétség, hogy szép út lehet, de ehhez én még kezdő vagyok a motorommal 🙂 Így maradt a teljes visszakanyar és a hegyet megkerülve közelítettem a szállás felé. Már nagyon vártam, hogy odaérjek, amikor is kiderült, hogy a gps által mutatott cél (amit épp elértem) csak egy köztes állomásnak volt beállítva, mert amikor terveztem, még jó ötletnek tűnt a hosszabb úton kanyarogni és csak így tudtam rákényszeríteni a tervezőt. Most inkább átkoztam, hogy utána még több mint egy órát mutatott…. mondanom sem kell, mennyire élveztem ezek után az utat 😀 Pedig gyönyörű helyeken vezetett!

Sziszek várát azért még meglestem, noha csak kívülről, mert részben késő volt már, részben pedig amúgy is zárva van: egy korábbi földrengés során annyira sérült, hogy lezárták. Egyébként ez is háromszög alakú, csak hogy rendhagyóak legyenek.

A vár 1544 és 1550 között épült fel a Száva és Kupa folyók közötti mocsaras területen, ahonnan a város neve is ered. A várat háromszög alakúra építették, mindhárom csúcsán kör alakú bástyatoronnyal. A várról különböző időkből különböző művekben több rajz is fellelhető, azonban mindegyik másképp ábrázolja a várat. A tornyok háromszintesek és mindegyiken nagyobb lőrések vannak a tüzérség számára, melyek úgy helyezkednek el, hogy a vár minden oldala lőhető legyen. A tornyok közti falakon, fából készült építmények, folyosók voltak a szokásos puska lőrésekkel. 1591 és 1593 között többször próbálta elfoglalni a török sereg. Az 1593 augusztus 24-én indított roham végül sikert hozott, és a vár török kézre került. Gyakorlatilag ezzel kezdődött a tizenötéves háború. A 17. században egy ötszögletű bástya is épült. A bástya és az összekötő fal egy része is látható még napjainkban.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5483

Innen már tényleg nem volt sok hátra, alig fél óra a Száva mentén, hogy elérjem nagyon vágyott pihentető szállásom. Čigoč településről nem sokat tudok, de a házai elképesztőek. Nekem is egy korabeli házikó felújított részében volt a szobám. Vacsorához sétálva még számos hasonló házat láttam, volt, ami nagyon romos volt és épp csak gólyák lakták, de számos ház nagyon szépen felújítva, de a jellegét megőrizve állt. A reggeli ébresztőm pedig akár a gólya kereplés is lehetett volna, ha meghallom bentről 🙂

A ház cicái rögtön birtokba vették a motorom 🙂

Vacsim egy igazi mindent bele lett: az étlap szerint 3 féle hús és vagy 15-20 fél zöldség került bele. Sajnos a neve nincs már meg, de ízre egyébként valami mindenes gulyás szerűség lehetett. Jól esett!

3. nap számokban: kb 400km gurulás, 11.5 óra úton.

A 3. nap válogatatlan képei: https://photos.app.goo.gl/WwkABhLnMAV7kXWG7