2024.06.15-16: 2 napos túra a Papuk hegységben

Ha már úgyis dél felé volt teendőnk péntek délután, úgy gondoltuk összekötjük a kellemeset a hasznossal és a program után folytatjuk a kocsikázás Horvátország felé, egyenesen a Papuk hegységhez, amiben már volt szerencsém a motoros túrámon picit kószálni. Gyors szállásfoglalás este, sötétedés után, és másnap reggel, rövid kocsikázás után indult is a túra Velikából.

Indulás a falu szélén található templomtól

Cseppet sem ígérkezett sétagaloppnak, de igazából ez is volt a cél, felkészülés a hamarosan esedékes Balkán túrára. Kapásból egy kellemes mászással indítottunk, alig 2 km alatt majdnem 400 m szintet leküzdve a Lapjak csúcsára. Útközben meglestük a Velika régi várának maradványait, a csúcson pedig átmásztuk magunkat a sziklákon és megpillantottuk a mai nap legmagasabb pontját: a Papuk hegység csúcsán lévő radarállomást.

ott fordulunk majd vissza

Lazítás nem sok várt ránk, a következő csúcs még további 70m mászás fölfelé, majd szépen elnyújtva ugyan, de sorra egészen 913m és végül 953 méterre másztunk fel. Az útközben találta finomságok viszont nagymértékben ellensúlyozták a kaptatók nehézségét: először szamóca és málna, de később vadcseresznye/meggy és áfonya volt a jutalmunk.

Viccesek a lépten-nyomon előbukkanó “csúcsfüzet” tartó, szétmatricázott dobozkák, még ott is, ahol talán csúcs se nincs. De előszeretettel írnak bele, rengeteg magyar bejegyzést is találtunk.

Jártunk nagyon klassz menedékházaknál, kulcsosházaknál. Noha senki nem felügyeli őket, még sincsenek zárva, úgy tűnik, itt tudnak rájuk vigyázni. Fekvőhely, kályha, grillezőhely, asztalok, székek és persze a füzet, amibe megint csak lehet írni, de még némi felszerelés és alapanyag is akad itt az esti sütögetéshez.

Az út hol fenyvesben, hol bükkösben, vagy épp vegyes erdőben, de többnyire jól járható, karbantartott úton vezetett. Talán csak egy-egy helyen sikerült kicsit magasabb aljnövényzetben sétálni, vagy minimálisan elveszteni a jelet. Ja igen, jelek: na itt, nincsenek elkényeztetve a túrázók a Magyarországon megszokott mindenféle színű, formájú jelekkel. Itt minden jel egységes: piros kör fehér belsővel. Viszont a legtöbb elágazásban ki van írva, hogy melyik irányba mit lehet elérni, legtöbbször még az idő (mint távolság) is feltüntetve és a kereszteződéseket is előre jelzik kis X-el a kör alatt egy-egy fával korábban. Szóval elég jól követhető, de nyilván nem árt egy jó térkép vagy alkalmazás is hozzá.

A radarállomást nem lehet megközelíteni, jó távolról körbe van kerítve még úgy is, hogy egyébként egy (gondolom korábban épült) kápolna is található belül. Így mondjuk nehéz meglesni. Viszont kicsit túlmenve a dél-nyugati irányba néző csodás pihenőhelyet lehet találni paddal, asztallal, panorámával. Csak vigyázni kell, mert egy kígyó őrzi 🙂

Lefelé jövet is remek erdei pihenőt találtunk! Ezek a népek itt nagyon szeretnek grillezni, kb mindenhol komoly, kőből épített tűzrakóhely van, egy fél malacot meg lehetne ott sütni. Mellette hűs vizű forrás, így tényleg minden adott a remek egésznapos piknikhez. Sajnos nálunk semmi kellék nem volt. Talán legközelebb 🙂

Bár már nagyon lefelé tartottunk, mégsem hagyhattunk ki egy kis csúcsot, kék okból kifolyólag sem: egyrészt végtelen sok áfonya volt a kaptató mentén (nem mintha ezt tudtuk volna előre), másrészt fent egy szintén csuda klassz kulcsosház várt minket tárva nyitva. Alul asztal, padok, kályha, felül pedig ágyak, matracok (mondjuk akinek van gusztusa ahhoz a matrachoz…), erkély. Az előtérben pedig az épített grill “kandalló”. Ja, és remek kilátás az ablakon keresztül is, így akár télen is el lehet ott kávézgatni.

Még egy kilátót útba ejtettünk, ahonnan szuper rálátás a Velikára, ahonnan indultunk. Ha pedig valakinek nem elég jó a szeme, a kilátókban (legalábbis itt 3-ban is) ingyenes távcső segít a kukkolásban.

A bánya mentén ereszkedtünk, ahol még egy siklóernyős starthelyről is megnéztük ugyanazt, amit már korábban is láttunk. Ilyen ez 🙂 Itt vettük észre, hogy a térképen ez a bánya egy vidám tehén körvonalait rajzolja ki 🙂

A város szélén pedig isteni vadcseresznye/meggy alapozta meg előételként a vacsoránkat, ami mi más is lehetne, mint csevap és pljelskavica, kinek alkoholos, kinek alkoholmentes horvát sörrel egy Cica Mata nevű helyen.

Másnap ugyancsak Velika határából indultunk, csak kicsit bentebb, mert be akartunk sétálni egészen a hegy szívébe, Jankovac-ba és nem mellesleg kicsit hamarabb szerettünk volna visszaérni a kocsihoz, mivel még egy majd 5 órás hazaút is várt ránk.

Itt se bíztuk a véletlenre, brutál emelkedővel indult a túra, de még előtte gyorsan beiktattunk egy kis bemelegítést és megnéztük az erdei kápolnát, ahol a geoládát valaha rejtő fa gyökerei közül a láda helyett egy nagy varangy pislogott szembe. Majd felmásztunk egy igen öreg bükk fához, akinek a kora ugyan nem ismert, de állítólag trianon idején már nem volt fiatalnak mondható.

Itt egyébként a patak mentén nagy rétek vannak, grillezős, piknikező helyekkel tarkítva, gyűltek is már a vasárnapi népek. A fától lefele jövet meg is kínáltak minket egy kis harapnivalóval, innivalóval, de lévén egy kukkot sem értettünk belőle (csak a konyhanyelvet:) és amúgy is szűk volt az idő keretünk, így végül mosolyogva, de visszautasítottuk a szívélyes invitálást. De azért igazán kedves volt tőlük!

Egy még üres sütögető helyen a patakot is befogták, itt aztán tényleg lehet még ökröt is sütni: a kis vízimalom nem őröl, hanem két nyársat tud forgatni a tűz fölött 🙂

Aztán nem volt mese, nekigyürkőztünk a kaptatónak. Első lépésként 1.5km-en emelkedtünk 10 panelháznyit a Tisovac kilátópontig, majd innen a keleti Papuk legmagasabb csúcsára, Češljakovački vis 825m-es magasságába.

Előbbinél remek kilátás, vagy inkább belátás a hegy belsejébe: egészen olyan, mint nálunk a Bükkben bármelyik hasonló kilátópont. Végtelen erdő mindenfelé kellően tagolva völgyekkel és csúcsokkal (itt hirtelen lett egy potyautasunk is: egy röpködő jókora szarvasgobár landolt a táska oldalán). Utóbbi csúcson ugyan volt épített kilátó is távcsővel, panoráma mégsem jutalmazott minket: a 3 szintes építményt már rég túlnőtték a fák. A sziklára “épített” régi pecsétet itt is megleltük. Így biztosan nem lehet ellopni 🙂

Irány Jankovac, ami méltán híres turista paradicsom.

Annyit előjáróban is érdemes tudni, hogy belépőt szednek, legalábbis a járművel érkezőktől egészen biztosan, de megdöbbenve láttuk a turistaút mentén kihelyezett táblán, hogy egyébként a gyalogosoktól is. Elvileg. Nyilván nem állt ott senki (és gondolom a másik 4 beérkező turistaút mentén sem) és a parkban sem kérte senki a jegyünket, pedig elég látványosan mindenkin volt karszalag. Nem a sorompónál kell bejönni. Ennyi.

A parkban található fogadóépület szuvenír bolttal, turistaház szállással, étteremmel, mini bazársor (méz, csúzli, kézműves izék), 2 tavacska, amin még kenuzni is lehet és persze a természeti látnivalók, mint a sziklaforrás, a barlang, ahol most nem voltak denevérek, a gróf barlangi kriptája, az üvegfújó telepesek sírjai és a hatalmas vízesés rendszer ill. az onnan oda- vagy épp kivezető kanyon.

És most már mondhatom, hogy jártunk az üveghegyen is túl 🙂 És még a sikoly barlang sem nyelt el minket 🙂

A “hüttében” jól belaktunk egy-egy adag főttétellel (az egyik valami babos, a másik tésztás, húsos, leveses izé volt) és a jutalom frissítőkkel, “turista kotyvasztásos radlerrel” 🙂 majd kis séta a tavak körül, hogy aztán telihassal indulhassunk neki az utolsó nagy 1.5km-es emelkedőnek, ami után már csak le kell ereszkedni a kocsihoz. Nem mondom, hogy minden része jól esett 🙂