Ismét kora reggeli vonattal Szombathelyre, hogy aztán a “szokásos” 20 perces séta után buszra szállva elérjem a múltkori befejező pontot, a mostani induló állomásom: Ják buszmegállóját.
Itt már nem kellett pecsételnem, nézelődnöm, így rögtön át is gyalogoltam a településen, hogy irányba állva nekiveselkedjek a múltkor lemaradt szakasszal megtoldott, kicsit hosszabbra tervezett napi távnak.
Az időjárási előrejelzéseknek megfelelően most is patakokban folyt a víz, csak most nem a turistaúton, hanem rólam. Ez most pont az ellenkezője a múltkorinak, ragyogó napsütés, közel 40 fokos kánikula várt rám, de pont erre számítottam, erre készültem.
Maga az út Jákból kivezetve először egy mezőgazdasági út szántóföldek között, aztán egy kis hűs erdő, benne egy két szem málna is, amit ugyan nem lehetett elérni, mert nagyon bent volt a bozótban. Aztán megint mezőgazdasági terület, ahol most az úton őzek helyett nyulak ugráltak előttem és így értem be Egyházasrádócra, egyébként teljesen eseménytelenül.
Csont száraz az út, talán csak az erdőben volt egy kicsi sár, tócsa, de teljesen jól kerülhető, járható, semmi nagy tenger vagy égig érő gaz. A jelzések tekintetében is csak Ják után a szántóra térve volt egy bal kanyar, ami nem volt triviális, de a térkép pikk-pakk megmondta, merre van az arra.
Egyházasrádóc előtt az extra, “800 éves Egyházasrádóc” pecsétet is begyűjtöttem, ill. örömmel láttam az “ültess egy őshonos gyümölcsfát a kék mentén” kezdeményezés fáját. A településen, a kocsmában pecsételés után 2 gombóc fagyival ünnepeltem az aznapi első szakaszt, amíg hűsöltem.
Innen már sun hoody-ban, sapkában, hosszúnadrágban, azaz teljes fényvédelemben mentem tovább, mert a következő szakasz is sok napos úttal kecsegtetett. Nem tűnik túl hűsítőnek, de még mindig jobb, mint ropogósra pirulni (a naptej elég gyorsan leolvad rólam), és a sun hoody meglepő módon kellemes hűvös érzetet kelt, ahogy séta közben lifeg rajtam.
Molnaszecsődig hasonló az út, mint az előző szakaszon: szántóföld a végtelenségbe. Kicsit mint az alföldi túra, ha ki akarom sarkítani: mész 5-10 percet lehajtott fejjel és mikor felnézel újra, ugyanazt látod, mint korábban. Nem túl izgi, amit csak az aratást végző gépek dobtak fel picit.
Találtam még egy extra pecsétet, itt 500 éves volt Kissároslak a pecsét szerint, még ha a tábla nem is erről szólt. Utána picit erdő, aztán ismét szántó, csak még hosszabban, még eseménytelenebbül.
A szúnyogok itt viszont már sokan voltak, mármint az árnyékos erdőben, így némileg meglepő módon, de talán még jó is volt kijönni belőle. Na ebbe nem gondoltam bele, hogy árvíz után belőlük lesz a túl sok…
Molnaszecsődön gyors tankolás a kútból, majd irány a Rába parti presszó, pecsét, rövid beszélgetés a helyiekkel majd megpróbáltam kiülni a part közelébe enni egy kicsit. Ez nem volt teljesen jó ötlet, a már fent említett szúnyogok tekintetében, akik szintén úgy gondolták, hogy ebéd idő lehet, és nyomban rám támadtak. Így végül egy kevésbé eldugott, félárnyékos padra esett a választásom, de ott sem ülve, hanem fel-alá sétával sikerült elfogyasztanom elemózsiám. Azt mondjuk nem értem, hogy a két srác, akik csak álldogáltak a parton, őket hogy nem csípte senki???
A Rábán látszik, hogy pár napja még sokkal magasabb volt a víz, így is még valószínűleg részben a medrén kívül volt, s elég nagy sodrással húzott el a híd alatt, így a pancsolás fel sem merült. Irány Döröske…
Kőkemény aszfaltozás következett, ill. hát elég puha, mert még a lábnyomom is látszódott benne a tűző napon. A szakasz egyetlen szépséges a levonuló árvíz után maradó belvíz által létrehozott tavacskák, átfolyások, benne madarak, hattyúk, békák. Mármint nyilván nekem szép, de a gazdák gondolom annyira azért nem örültek, legalábbis a kukorica, búza nem volt túl jó állapotban a vízben…. Ja, meg egyszer csak közelített egy drón… Ja nem, nem is egy, sok! Oh, ez nem is drón! Ezek méhek! De nagyon-nagyon sokan, felhőben, nem túl magasan. Épp csak a lemaradókból tudtam megállapítani, hogy ezek bizony méhek. Szerencsére nem álltak meg.
Az azért elég meglepő volt, hogy az út alatt lévő csatornákban az egyik oldalról a másikra szó szerint zúdult a víz, pedig a két oldalt elnézve nem tűnt nagy szintkülönbségnek. El meg nem fogyott egyik oldalt sem. Aztán lehet, hogy a medréből kilépő kis Csörnöc-Herpenyő patakocska táplálta.
Döröskén letéretem a kékről az árpád kori templomhoz, ami sajnos zárva volt, de kívülről is elég szép.
Majd le a völgybe szorult, duzzasztott tóhoz, ahol külön nagy tábla jelölte a part menti sétány létesítését és támogatóit, adományozóit. Mondjuk a sétány alig-alig látszott a nagy fűben és igazából a kis 150m-es, talán egy paddal megtámogatott ösvény nem sokat adott… hát, lehet, hogy a tábla többe került, mint a sétány kiépítése… :/
Part mentén kerítéssel elkerített terület, bár azon a részen, ahol a fürdőzési szabályok voltak kitáblázva, még a kerítés is hiányzott, így kvázi megnyitva a strandot a népek előtt. A zárt főbejáratnál már strand disco felirat díszelgett, mellette a kerítésen pedig piciben ugyan, de a fürödni és mindennemű vízi tevékenységet folytatni tilos tábla. Hát itt se volt csobb 🙁 Azért a strand disco elképzelés érdekes!
Tettem egy fél kört a tó körül, várt egy láda az egyik csücsökben. Vagyis annyira nem várt, mert mindenhol privát terület tábla fogadott: nagy feliratok hirdették, hogy ne erre, a strand a másik oldalon található. Nem teljesen értem, hogy a láda gazdi milyen útvonalon gondolta a megközelítést, én némileg birtok háborítottam szerintem, cserébe a szúnyogok meg engem háborgattak a susnya harc közben.
Szarvaskendig sem vitte túlzásba az izgalmakat a táj, külterületi utak, pici erdős rész, aztán bőséges aszfaltozós. Kocsmában pecsét, egy hűsítő korsó szóda és már csak pár település (Nagymizdó, Katafa, Nádasd, Halogy) a napi végcélig, de azért az még jó pár km, több mint 10, az biztos. Ezekig pedig 90+% aszfalt…
Nádasdon még meglestem a rotundát (vagyis annak maradványát), feltankoltam vízzel, bár utóbbi csak a szerencsén múlt, a közkutak szerint ugyanis semmi vízvételi lehetőség nincs a településen, ami csak azért volt kellemetlen, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy elérek a kiszemelt vadkemping helyemig (ahol ugyancsak nem garantált a víz) és az éjszaka előtt még mindenképp szerettem volna feltölteni a kulacsom. A templom kertjében azonban találtam egy eldugott kis kerti csapot, így ez a probléma is megoldódott.
2003-ban tárták fel a templomkertben a XI. században épült, lakótoronnyal erődített körtemplom – rotunda – alapjait.
A körtemplom és a lakótorony alapjai fölé fából ácsolt védőépület ad képet az eredeti épület méreteiről, arányairól, szerkezetéről.
Lakótornyából észak-kelet és észak-nyugat irányában a Rába völgyére, délre és nyugatra a hegyháti utakra, északra a kőszegi és stájer hegyekig lehetett látni.
A XI. századi erődített rotunda páratlan építmény hazánkban. Európában hasonló Prágában és Tynecben (Krakkó mellett) létezik.
Egyedi jellegzetessége még a keleti falszakaszba mélyített, ívelt fülkeoltár. Továbbá a rotunda északi oldalán épült lakótoronyba nyíló kőküszöbös kapu, és a torony keletre nyíló külső kapuja. Látható a 13. századi átépítéskor készült oltár alapja, a 11. századi és a 13. századi téglapadozat maradványai.
A torony aljában talált 11. századi sír és az oltár előtt földbe mélyített sír (13-16. századig), a Nádasdy nemzetség temetkezési helyei.
Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2589
Halogyig, a kiszemelt tó partjára végül nem jutottam el, részben mert már kellően fáradt voltam, részben mert volt egy kis félelmem, hogy a kiszemelt esőbeállók a képek alapján nem annyira függőágy kompatibilisek és nem utolsó sorban, mert itt már tudtam, hogy a víz mellett hatványozottan sok szúnyog lesz. A település előtti focipálya menti fák, ill. a sík és gondozott fű viszont csábító volt, akármelyik alvásmódot is válasszam, így megálltam ott és először csak a kispadon ülve, fekve próbáltam felmérni, hogy mennyire forgalmas a közelben lévő út és környék, majd gondoltam egyet és próbaképp felállítottam vadi új, egyszemélyes, szúnyogháló baldahin-em. Annyira jól sikerült a próba (és mellesleg annyira sok szúnyog volt itt is), hogy végül benne maradtam és ki sem akartam jönni. A háló körül pedig több tucat szúnyog röpködött, zümmögött nagyon idegesítően. Egy-egy sajnos rájött, hogy a fűszálak között bizony be is lehet jönni (nincs alja). Elolvasgattam a háló alatt, legalább jó szellős volt, szürkületkor pedig becibáltam a zsákom is, gyors vacsi, átöltözés, bekuckózás és a szúnyogok végtelen zümmögése mellett elalvás, miközben vakítóan sütött a telihold…
Hajnalba volt egy jó kis szélvihar, ami igencsak meglepett, mert vihart, esőt nem jósoltak éjszakára (ponyva sem volt kifeszítve fölém), de annyiból jó volt, hogy kitartott picit reggelig is, délelőtt is szellős idő volt, így a szúnyogokat is néha arrébb-arrébb fújta. Reggel korán táborbontás és irány feltérképezni a Himfai-tó környékét és esőbeállóit!
Sejtésem beigazolódott, maximum a földön tudtam volna aludni (pedig 3 beálló is volt, padok, sütögetőhelyek, minden is volt), szúnyogból pedig valóban nem volt hiány még a szellő ellenére sem (hiába, a forrás neve: Szúnyogos kút). Viszont a környék nyilván sokkal-sokkal szebb, mint a focipálya, ill. valószínűleg nyugodtabb is lett volna az alvás (pl kocsik biztos nem jártak a környéken, de mondjuk őzek valószínűleg itt is ugattak volna). A forrás sajnos nem iható papírforma szerint, de egy gyors reggelire azért alkalmas volt a hely: előkerült kenyér, kolbász, sajt, paprika a zsákból.
Apró érdekesség, hogy az eurázsiai hódok tönkretették a gátat, így még gyalog sem szabad rámenni a kiírás szerint. Cserébe a víz háborítatlan és ezt az ott úszkáló madarak is nagyon élvezik.
A tó elhagyása után még egy darabig kellemes erdei, majd jó hosszú aszfaltos szakasz következett. Felsőmarác, Ivánc, Hegyhátszentmárton… ott mondjuk volt egy tökéletesen felesleges geoláda kitérőm a kastélydombra: látnivaló nulla, de legalább megszenvedtem sok szempontból. hagyjuk is… A falu határában viszont törzsi dobszóra lettem figyelmes, elég szabálytalan ritmusban, de aztán hamar kiderült, hogy ezek bizony emuk az udvarba eldugva 🙂
Innen egy hosszabb, egybefüggő szakasz következett, Kondorfáig mintegy 11km hosszan, többnyire erdő, méghozzá a Lugos-patak völgyében. Ez egy csodaszép szakasz, igazi felüdülés volt az eddigiek után. Az út szélén még málnát is tudtam szedni. De persze jó hosszú is (a végén csak a falu “bevezető szakasza” kb 2km:S), még a beiktatott magasleses pihenő ellenére is felüdülés volt Kondorfán elérni a pecsétet, bár a hozzá tartozó kocsma annyira ellenszenves volt, hogy inkább a közelben lévő kisboltban vettem egy nullás körtés sört, és az önkormányzat épülete melletti árnyas padon töltöttem közel 1.5 órányi pihenőt ebédelve (ugyanazt, mint reggelire), olvasgatva, el-elszundikálva. Itt is szerencsém volt, mert nem jelzett kerti csapra leltem.
Nem siettem tovább, korán volt még, Szalafőig se volt már csak 5-6km, azt pedig biztosan tudtam, hogy az éjszakát ott szeretném tölteni a Kömpe szeme kilátóban. Addig még le kellett küzdenem egy előre beharangozott dzsindzsát a Nagysári-hegyen, ami először még úgy tűnt, hogy nem is lesz vészes, így mentem is benne, hogy tapossam én is, de aztán… aztán túl nőtt rajtam, szó szerint, így inkább “kimentem” a mellette lévő erdőben található vadcsapásra (ami annyira vadcsapás, hogy még bringa nyomokat is találtam… hiába, más sem szeret fennakadni a szedren, vadrózsán, csalánon). A susnya egyetlen előnye, hogy itt is volt málna, amiből jót csemegéztem. A vége ismét szépsége kaszáló mentén vezetett, messze be lehetett látni a tájat.
A kilátóba viszonylag korán, délután 3 után picivel már megérkeztem és a várakozásoknak megfelelően nagyon klassz kis építmény, jó kilátással, talán csak annyi hátránnyal, hogy nagyon is település közeli, jó forgalmas a mögötte lévő út, így nem is kezdtem el rögtön belakni, inkább csak pihentem, olvastam, eszegettem, gyönyörködtem a kilátásban, mindezt a ráépített hintaágyról, még csak nem is a tetejéről (azt meghagytam a látogatóknak). Meglepően forgalmas volt a kilátó is így hétköznap napközben, még egy kis gazdátlan blöki is csatlakozott hozzám egy időre. Őt nem bántam:) Na meg próbáltam ébren maradni, mert a nagy lazulásban simán el tudtam volna aludni, de akkor tudtam, hogy éjszaka lesz nehezebb.
Szerencsére estig egy szál szúnyog, annyi nem volt, még el is gondolkodtam rajta, hogy csak a hálózsákban a hintaágyban eldőlve alszom éjjel, de aztán csak elkezdtek szállingózni a kis piszkok, így nem maradt mást választásom, mint felmenni a felső szintre, és mivel ott is akadt, így kifeszítettem megint a szúnyoghálóm és az alá kényszerültem éjjelre. Így mondjuk éjszakai kilátásom nem sok volt a zárt korlát között, de amiatt sem kellett aggódnom, hogy esetleg meglát valaki.
Apró esti kellemetlenség: már senki nem volt a közelben, elcsendesedett a környék, a nap is lement, amikor megjelent egy srác egyedül, bringával, beült a hintaágyba és 2 órán keresztül dohányzott, telefonozott (és csapkodta a szúnyogokat), én pedig épp nem tudtam befejezni az esti készülődésemet, pedig akkor simán csak átaludtam volna…. így maradt az olvasás és azon töprengés, hogy vajon tudja-e, hogy fent vagyok vagy sem. Miután elment, gyorsan befejeztem az esti rutinom és hamar elaludtam. Hajnal 1 körül még volt valami zörgés, de nem tudtam eldönteni, hogy ember motoszkál, vagy csak a kilátóban fészkelő madarak matatnak. Fel nem jött senki, így némi fülelés után ismét elaludtam. Egyébként rém kemény volt a vékony kis polifoam-mal, így ez sem volt egy nagyon pihentető alvás. Hajnalban 5 körül pedig már készülődtem és tovább is álltam.
Őriszentpéterig megint csak nagyon klassz szakasz volt, erdő, mező, és nem mellesleg számtalan remek függőágyazós beálló Szalafő másik felén, volt ahol még mosdó, zuhanyzó és áram forrás is akadt itt-ott, de ezeket nem tudhattam előre és amúgy sem hagytam volna ki a kilátót.
Mélyebben a Zala mentén (Szala menti tanösvény) különleges élményben volt részem: kicsit fura érzés támadt meg, lestem is az erdőt, bár nem értettem miért, de nem kellett sokáig várnom: egyszer csak röffenéssel adta tudtomra a vaddisznó család, hogy ők is a közelben vannak. 2 nagy és legalább 3 kicsi robogott el, szerencsére másik irányba, így nem volt semmi gond, de ennyire közel még nem találkoztam természetes élőhelyükön vaddisznóval. Pipa. Azért innentől fütyörészve mentem… Utána még egy őzikét riasztottam fel a mező szélén, egy fácánt, apróbb madarakat és végül Őriszentpéter határában mókus szaladt előttem.
Templomszer előtt a Csörgőalma gyümölcsöskert még kellemes meglepetés volt, szabadon látogatható, remek esőbeállóval (ez kifejezetten jó lett volna aludni), roskadoztak a gyümölcsfák (többnyire éretlen alma, de akadt egy cseresznye is, amiről bizony legeltem), számos információs tábla és úgy általában, egy jól gondozott kert volt.
Keserűszer, Templomszer, Siskaszer, Őriszentpéterre be, majd ki és újra be, hát ez megint legalább annyi aszfalt volt, mint előtte a jó szakasz 🙁 El is gyengültem fejben (bár a talpam a vízhólyag ellenére is vitt volna tovább) és a pecsétnél egy gyors újratervezés után a szemközti zöldségeshez (további cseresznyéért) és az állomásra indultam, ahelyett, hogy Veleméri kiszemelt szálláshelyem felé tettem volna. A következő szakasz remek 2 napos hétvégi túraalkalom lehet, amit talán jobb lesz nem egyedül megtenni. Most ez tűnt jónak, így végül kicsit több, mint 2 nap után ismét csak elhagytam a kéket, hogy később folytassam majd…
Útvonal:
Táv: 2 nap + egy kicsi, 85km (43+31+11), ~700m szint.
Leave a Reply