Ma nem volt feladat a reggeli beszerzésével, mert helyben, a szálláson kaptunk bőséges reggelit. Nyergelés után irány a város központja, ill. egy picit azon is túl, hogy megtekintsük a híres fürdőt, vagy legalábbis azt, ami maradt belőle. Sajnos eléggé lepusztult, jó pár éve, évtizede nem foglalkoznak vele (de 2001 óta biztosan nem), igaz, egy kicsit távolabb, komoly új fürdőkomplexumokat építettek (eh, de milyet… :/ ).
és a “modern” épületek:
Miközben a völgy két oldalán továbbra is magasba törnek a káprázatos hegyek, ahol a legenda szerint még Sissi is reggelizett.
A királyné kedvére hódolhatott egyik szenvedélyének, a túrázásnak is. Itt is nagy népszerűségnek örvendett, állítólag miután felkapaszkodott egy hegyre, a látvány olyannyira elbűvölte, hogy nagyot sóhajtva azt mondta, mindent megadna azért, hogy egyszer itt reggelizhessen! A helybeliek, hogy kedvébe járjanak a királynénak, az éjszaka folyamán 80 munkást fogadtak, és a hegytetőre egy pergolaszerű építményt ácsoltak. Reggelizhetett már a királyné a hegytetőn. Azóta a hegycsúcs Erzsébet nevét viseli.
És hogy miért Herkulesfürdő?
A rómaiak nem véletlenül nevezték el Herkulesről, a mondabeli hősről, aki állítólag itt vágta le a közeli barlangüregben tanyázott Hydra néven ismert sokfejű kígyó egyik fejét. A szörnnyel való végső leszámolás pedig a Kazán-szorosban játszódott le.
Kicsit tovább haladva pedig megleltük mi is a luxusoktól és modernitástól mentes, szabadon látogatható meleg vizű szabadtéri fürdőt, s bár nagyon kacérkodtunk a gondolattal, hogy csobbanunk, végül elvetettük és inkább felmásztunk a felette megbúvó barlangba.
Azon meg sem lepődtünk, hogy mára is jut lépcsőzés, de a járatok mérete és szerteágazósága már annál inkább meghökkentő volt. Mondjuk a “barlangrajzok” nem voltak túl szimpatikusak :/
Utunkat a Cserna völgyében folytattuk, de csak egy hajszálon múlt, hogy nem fordultunk vissza, mert épp egy sok km-en keresztül tartó útfelújításba botlottunk és nem volt túl kellemes a porban, vacak úton haladni az autók, teherautók után. Azt tudtuk, hogy sajnos nem fogunk tudni végigmenni a teljes völgyön, mert pont a tónál van egy szakasz, ami még mindig murva/földút (rosszabb esetben csúszós sáros út), de reménykedtünk, hogy az egyik elágazásig azért eljutunk és végül így is lett. A felbontás után már egészen kellemes úttá alakult változatlanul gyönyörű környezetben, ami alól az “oldalág” sem volt kivétel.
Itt a gps kicsit megviccelt, talált egy rövidebb vagy gyorsabb utat, igaz, kb a madár se járt arra és az egy sáv szélesség is túlzás lenne, de igazából pont ettől lett igazán kalandos és szép 🙂 Mindannyian nagyon élveztük, hogy így belecsöppentünk egy apróbb falut átszelő kis huszadrendű, de szuper minőségű út hangulatos kanyargásába. Talán csak egy apró megcsúszás zökkentett ki ebből: egy kanyarban, egész kis sebességnél, pici homokon megindult a hátsó kerék oldalra. Bringás reflexből táplálkozva a lábam rögtön letettem (nem annyira jó ötlet), de azért annál gyorsabb volta a motor, hogy így bármit is elérjek, meg hát a gép is nehezebb, mint egy bicikli. Dobta is be a lábam a kerék felé, de szerencsére nem történt semmi baj, időben visszahúztam és a moci is keréken maradt. Huh… kipihentem egy szuper kis panorámás pihenőnél a hintaágyban 🙂
Legurultunk egészen Szörényvár (Drobeta-Turnu Severin) környékéig, de a városba nem mentünk be, az elkerülőn haladtunk következő úti célunkig, a Néra völgye felé (57B út). Ennek az útnak az eleje rémes volt: iszonyú forgalom, végtelen sok kamion, őrült előzések.. . Ismét kerestünk egy hangulatos éttermet ebédre, ami elsőre nagyon zajosnak tűnt a forgalmas út mellett, de végül a túloldalán nyíló, pisztrángos tóra néző erkély egészen hangulatosnak bizonyult. Mondjuk italból és ételből pont csak azok nem voltak, amiket Sz. szeretett volna rendelni, de a klasszikus fogások szerencsére rendelkezésre álltak 🙂 Pacal leves, mics, papanasi.
Az ezután következő összekötő útra először azt hittem, hogy hasonlóan hangulatos lesz, mint a korábban véletlenül talált, de koránt sem! Igazi genya, mély kátyúkkal a kanyarokban eléggé megkövetelte a figyelmet. Szerencsére nem tartott sokáig és máris a völgyben találtuk magunkat.
Kis kitérő után tartottunk egy rövid megállót egy 200 éves malomnál, amin Cs. meglepődött kicsit és némileg méltatlankodott, hogy nem lehet minden fánál megállni, de aztán a még mindig folyamatosan működő malom látványára és zúgására felcsillant a szeme neki is. Épp kukorica liszt készült a kicsiny, jellegtelen épületben. Érdekessége, hogy klasszikus vízimalomtól eltérően itt nem egy nagy, függőleges kereket hajt a víz, hanem egy pici vízszinteset.
És de, csak azért is megállunk minden érdekességnél 🙂 Nem messze innen találtuk a Bigéri vízesést, ami Románia egyik leghíresebb vízesése, sajnos már nem pompázik teljes szépségében, amióta leszakadt egy része (valami travertínó formáció), de azért így is impozáns (és egyesek szerint még szebb is), igaz, most alig folyt rajta víz.
Biztos, ami biztos, itt is akadt egy kis lépcsőzés a fölötte lévő barlanghoz, mely kevésbé volt látványos, lévén alig lehetett bemenni (jó mély gödör várt bent), de legalább kellett egy kicsit mászni ide is.
A második vízesésnél megállni már lehet, hogy valóban sok lett volna, de mivel se olyan hely nem volt, ahol meg tudtunk volna állni (de még egy félrehúzódó sem), se a vízesés nyomát nem láttuk, így pici lassítás mellett továbbrobogtunk. Az út vége és a Bigéri vízesés közti rész annyira kellemes kis erdei kanyargós, szurdokos klassz út volt, hogy úgy döntöttünk, megyünk rajta még egy kört. Just for fun 🙂
Resicabánya (Reșița) felé vezető utunkon ismét kiszélesedett a világ, kiérve az erdőből messzire el lehetett látni, én pedig piszkosul szeretem, amikor átlátom a tájat miközben kanyargunk. Szerencsére a forgalom itt sem volt vészes, az út meg meglehetősen jó minőségű volt.
A szállásunkat ezúttal bookingon foglaltuk, kulcsszéfes megoldással jutottunk be az igencsak fancy szállásra. Csak egy képet hagyok itt 🙂
Így kell várni a vendéget 🙂
Maga a város elég bizarr, nyilván látszik, hogy régi ipar/bányaváros, erre egyébként a város fölött magasan elhúzó futószalag akaratlanul is emlékezteti az embert. A közvetlenül mellette lévő 10 emeletes ház erkélyéről gondolom látni is, hogy mit szállít, a távolban pedig a város fölé magasodik a bánya és/vagy épp a gyár. A főtere viszont meglehetősen hangulatos és modern, bár szombat estéhez képest eléggé kihalt.
Leave a Reply