Irott-kő -> Bozsok szakaszt már korábban teljesítettem az OKT befejezésekor, így most Bozsokról indult a móka.
Reggel 6:29-kor gördült ki a vonat, a 2 órás úton sikerült is összeszedjen 15 perces késést, de még így is fél órát vártam a buszra, miután 20 perces sétával átkutyagoltam a buszállomásra.
Se a vonatból, se a buszból nem volt túl bíztató a táj. Részben mert esett, de leginkább azért, mert a szántók, földutak eléggé víz alatt voltak már így is, és erre vártam még egy nagyobbacska zuhit napközbenre… ja, és a vonat ablakot se lehetett rendesen becsukni, úgyhogy néha be is csepegett… 🙂
Szerencsére Bozsokon már nem esett. Külön fanfár fogadott. Nem tudtam, h a postát kocsi is tud hasonlót, mint a familyfrost:)
Gyors pecsételés és indulás a lehetetlen útra.
És tényleg elég lehetetlen út volt… mindenhol víz! Az úton, a mezőn, ahol meg nem, ott sár, cuppogós, csúszós és süllyedős… gyakorlatilag mini patakok folytak az utakon, vagy tavak álltak a mezőkön. Alig 1km-re lehettem Bozsoktól, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Egy darabig kivártam és mentem tovább, aztán jobbnak láttam felvenni a poncsót. Nyilván azonnal el is állt az eső, de még a nap is kisütött picit. Levettem és jó egy km-en át vittem a kezemben elrettentésképp. Amikor végre elraktam, ismét elkezdett csöpögni. Na jól van, szívat ez itt engem! Csak azért sem vettem elő újra.
Az út hol két kerítés között haladt (ennyit a szabadság érzésről), hol egy kellemes fenyőerdőben.
Útközben még 4 szarvassal is találkoztam, az úton legelésztek, egész sokáig közel engedtek magukhoz.
Aztán jött a durvulás. Amikor az út beszűkül, de az egy szem nyomban 5-10 cm-es víz van, mellette derékig érő gaz és bozót, de legalább alatta is víz, csak nem látszik, na az azért “kellemes”. Néha mintha vízen jártam volna: szerencsére volt, hogy csak kb 1cm-re süllyedtem, és így tavakon mentem át.
Majd jött az áthatolhatatlan patak. Azt hittem csak vicc. De nem. Egyik irányban sem volt járható része, híd meg pláne nem. Végül nem volt más választás, cipő, nadrág le és irány keresztül. Térd fölöttig ért és sodrása is bőven volt…
Utána sem volt sokkal jobb az út, de ekkor már kb mindegy is volt nekem…
Volt egy kitérőm szentkút felé, próbáltam az első forrásjelet, de használhatatlan bolt, így mentem tovább a kéken reménykedve, h arra jobb lesz és majd a párhuzamos másik forrás jel segít. Nyilván nem így volt, a kék is katasztrofális volt, meg a másik jel is… Jobb volt néha bemenni az erdőbe, úttalan utakon. Csak Gencsapáti közelében, a hétvégi házaknál volt kicsit jobb. Ott gyorsan be is kellett húzódjak egy előtető alá az eleredő eső miatt, szerencse, hogy kerítések nem voltak. Bár a poncsóm alatt már akkor is rengeteg víz volt, a nehéz táskát cipelve párolog az ember rendesen. Aztán egy kis szünetben tovább haladtam, mert a Szentkút-kápolna környéke is fedett hellyel kecsegtetett. Nem is akármilyennel! Vadi új, tágas, kényelmes. Ki is használtam, jó 1.5 órát várakoztam ott a következő eső elálltára, addig a padra polifoam-ot terítettem és azon olvasgattam.
Amikor alábbhagyott, elsétáltam még az Ördögkőig és a hídig, aztán a kertek alatt először a sárga jelzésre tértem (reménykedve, hogy a település közelsége miatt jobb lesz, mint a kék), majd azon a kékig vándoroltam. Közben volt még egy esőbeállóm, ahol konnektor is volt, ha fel nem is töltöttem a telefont, de legalább szinten tartott, amíg ismét radarképet böngésztem és számolgattam az esélyeimet. A gyorsan jött csöpögés tovább is állt, én is.
Az országút forgalmas volt, de szerencsére haladt vele párhuzamosan egy földút, amin a kamionok helyett csak a tócsákkal kellett megküzdeni. De ebben ekkorra már rutinos voltam 🙂
Szombathelyre érve erős volt a késztetés, hogy azonnal keressek valami száraz szállást, de végül úgy döntöttem, hogy megyek, legalább a parkerdő pihenőjét megnézem magamnak, ha nem alkalmas alvásra, akkor újra tervezem. A kilátó zárva volt, nem is fűztem hozzá reményeket, gyorsan tovább is álltam. Bosszantó volt, hogy a kiszemelt végpontig egy szinte nyílegyenesen alternatív jelzésen is el lehetett volna jutni, de a kék festés szép nagy kört írt le, és hát az utolsó km-eken már nem esik jól az ilyen kis extra kitérő, pláne, ha az le is megy, hogy aztán felmásszon újra. Egy dologban bíztam: a térkép szerint ez egy futókör is, akkora szintek már csak nem lesznek benne. Tévedtem. Jó, nem nagy szintek, de azért futva biztosan megérezném. Viízes cipővel, fáradtan, sárban dagonyázva és nem utolsó sorban a következő eső elől menekülve ugyancsak.
A parkerdő első pihenője csak egy pad volt, ami elég aggasztó volt, de szerencsére a második már rendes fedett beálló, ami tökéletes volt függőágyazásra is. Gyorsan szállást is csináltam belőle és az este további része már csak olvasgatásból, evésből, alvásra készülődésből állt. Kényelmesen, nyugisan, szárazon 🙂 Mármint én, de a levedlett cipőm….az persze tocsogott :/
Az éjszaka zavarmentes volt (vagy csak hatékony volt a tesztelt füldugóm:), bár az eső esett, előre készültem extra védelemmel: a ponyvát kifeszítettem magam fölé, hisz hiába a tető, ha látszik, hogy vannak ázás nyomok rajta (végül nem ázott át). Hajnaltól kb 11ig kisebb nagyobb megszakításokkal, de esett. Nem is siettem el az indulást. Inkább szunyókáltam, olvastam, pihentem.
Cipőm nyilván nem száradt meg (15 fok, kb 100%-os páratartalom mellett nem is csoda), így jobb híján vissza az előző napi nyirkos zokniba (úgyis 3mp alatt újra vizes lesz) és úgy bele. Szerencsére nekem ilyenkor nem fázik a lábam, gyorsan átmelegítem és még csak vízhólyagok se lettek.
Reggelinek az utolsó két szendvicset elpusztítottam, de már útközben a pecsét felé. A büfét nem tudtam eldönteni, hogy nyitva van-e, de nem is igazán vágytam semmire, így csak a szemetet dobtam ki a kukába és be is vetettem magam újra az erdőbe.
Azért olyan se nagyon volt még, hogy indulás után 1 órán belül azon gondolkodtam, hogy hagyom az egészet a francba és visszafordulok, feladom, de ez a terep most előhozta ezeket a gondolatokat. Az előző nap folytatódott, csak még durvábban, gondolom fokozni kell 🙂 Brutál vizes terep, cuppogós sár és ami feltette az i-re a pontot: egyszer csak véget ért az út a dzsindzsásban egy kerítés mellett. Csak lestem. Jobbra kerítés, balra égig érő szeder, de közte még csak alagút se nagyon. Nagy batyuval a hátamon, úgy, hogy minden levél vizes, a föld is saras, esélyét sem láttam, hogy átkússzak alatta. Azon törpöltem, hogy visszamegyek az első utcáig és egy párhuzamos úton megyek, de szerencsére pár méterrel visszább volt egy másik ösvény, ami ugyancsak (egy másik) kerítés mellé vezetett, de “csak” derékig érő csalános, susnyás mentén haladt a csapás, ami kikerülte az előzőt. Gyakorlatilag kimostam a nadrágomat magamon, mire átértem…
Nyilván utána se volt sokkal jobb, a korábbi terepviszonyok váltakozva követték egymást. Majd jött egy patakátkelés, ahol a víz ugyan nem volt vészesen nagy és a belerakott kövek is megfelelő átkelést biztosítottak, épp csak az oda vezető meredek lejtőt és a túloldalon lévő sáros emelkedőt kellett valahogy átvészelni. Na mondom, ha itt nem esek seggre, akkor sehol. Végül sehol 🙂 Érdekes, hogy az egyik oldalra valaki kirakott egy kötelet, míg a másikra nem. Nekem tapadt annyit a túracipőm és túrabot is segített, hogy végül nem kellett használnom.
Utána az erdőben már egy fokkal jobb volt, legalábbis amíg két nyomtáv volt, mert ahol beszűkült egyre, ott ismét derékig érő gaz, 10cm-es víz a nyomban, de legalább a mellette lévő gaz alatt is víz volt, csak nem látszódott. És ezt még lehet fokozni keresztbedőlt fákkal, magas szúrós bokrokkal, ösvényt követő patakkal és hasonló nyalánkságokkal. Esélytelen kerülni, marad a vízen vagy vízben járás…
Erdőből ki, jáki erdőig pedig két mezőgazdasági terület között, viszonylag jó úton lehetett haladni. Egy kocsiból kiszálló futó is nekiiramodott előttem, reméltem, hogy tudja mit csinál és azért megy arra, mert járható. A végére utolértem, szóval gyanús, h mégsem így volt. Mindenesetre a komposztáló állomásnál ő másfelé tartott.
Az erdőben nagy magányomban baktatok, amikor megmozdul a fák között valami, a frászt hozza rám. De “csak” egy ember (mondjuk egy őznek jobban örültem volna). Jött is köszönni gyorsan, majd felpattant a bringájára és úgy elegyedtünk beszédbe. Gombászott, mutatta is, hogy mit talált és mesélt mindenfélét. Na jó, be nem állt a szája. Érintettünk mindent témát is azon az 1-2km-en míg együtt mentünk, a vadgazdálkodástól, a politikán és konteókon át a youtube mindenségig mindent is. Mondjuk az kb mindegy is volt, h én mit mondok, ő csak mondta, csak mondta, csak mondta a magáét. De legalább sűrűn elnézést is kért érte, mert hogy hát mással nem tudott beszélgetni, az öreget is hiába hívta… Nekem legalább mondhatta egy darabon 🙂 Aztán ő balra el, én meg nyugisan tovább.
Ják előtt már azt hittem, hogy túl vagyok a nehezén, de a lópikulát! Azt meg sem említem, hogy víz, sár, meg miegymás szokásos. De jött a patak ismét! Az elsodort híddal, ami ugyan még ott volt, de nem épp funkciójának megfelelően. Friss nyomok alapján úgy tűnt, hogy valaki átkelt így is, de azért kellett gondolkodni, hogy mégis hogy lesz ez, nem volt kedvem megint vetkőzni.
Végül az odasodor fák tartottak annyi támaszt, hogy átvergődtem a híd oldalára, ott próbáltam végig menni rajta, de a negatív dőlése és az alattam sodródó patak miatt jobbnak láttam inkább átmászni rajta és úgy partot érni. Így már kb mindenhol sáros voltam, de legalább úszni nem kellett…
Ják határában egy kis jutalom cseresznye…mit kis, több marékkal tudtam szedni és maradt is még bőven. Méltó kárpótlás 🙂 Majd irány a templom, pecsételés, geoláda, és még bent is szétnéztem, majd egy helyi vendéglátóegységben telefontöltés céljából elfogyasztottam egy vígasz sört. Tekintsük bartelnek:)
Itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy lehet, hogy ezt nem kéne most tovább erőltetni. Bár nagy volt a késztetés, hogy még egy települést menjek, ott még szállást is tudtam volna keríteni, de az utána szakaszok sem tartogattak semmi bíztatót az interneten fellelhető hírek alapján. Az eső is elerdt, pedig a radar szerint már nem lett volna szabad. Maradt a busz és a vonat… és az utólag begyűjtött infók alapján jól is tettem, áldatlan állapotok vannak a Rába környékén 🙁
Foly.köv innen.
Útvonal:
Táv: 2nap, kb 40km, 280m szint.
Leave a Reply