A második nap reggel picit nehezen indult, de gyorsan összekaptuk magunkat, hogy idejében a komphoz érjünk reggeli szerzéssel, tankolással együtt. A kompos nem vette fel a telefont, így nem volt más választásunk, mint személyesen oda menni és meggyőződni arról, hogy átjutunk a Duna szerb oldalára. Ha nem sikerül, akkor jobb híján le kell menni délre a Vaskapuhoz, ott átmenni a hídon és újra fel északnak, esetleg reménykedve abban, hogy a napi két járatból talán a délutáni visszahoz. És ha az sem, akkor az bizony 130km plusz motorozást jelent, hogy újra visszamenjünk a hídig. Na nem mintha ilyen helyen az büntetés lenne 🙂
A határon – ami a komp romániai oldala – gyanúsan nagy volt a csend: sehol senki, az őrbódé is leplombálva még, kompot se nagyon látni, de az induláshoz képest még vagy fél órával korábban jártunk. Egyetlen remény, hogy egy autó már volt ott, igaz, félreállva. A remény gyorsan elfoszlott, amikor az egyenruhások jöttek csóválva a fejüket, hogy bizony ma sem lesz “csónakázás”, majd beültek a kocsijukba és elhúztak. Mi is.
Irány a Lidl, gyors reggeli vásárlás, ill. a tankolást is megejtettük mellette és meghoztuk a B terv döntését. Miután megcsodáltuk a túlparton lévő, akkor még teljesen ismeretlen vár látképét, elindultunk a híd felé.
Az út délfelé varázslatos volt! A Vaskapu-szoros valójában több szoros füzére, így hol összeszűkül a hegyek ölelésébe, hol ismét kiszélesedik a Duna.
Itt-ott kilóg belőle valami, pl. kapásból elhaladtunk a Babakáj-szikla mellett, ami ha minden igaz, egy kb ~14-15m magas szikla volt, csak hát jött a duzzasztás az erőmű miatt és mára már csak 5-6 méternyi csúcs lóg ki.
De nem csak a szikla, hanem Drankó várának romja is díszeleg a vízben, aminek “falaiban a Vaskapu-erőmű építésekor jelentősen megemelkedő Duna néhány évtized alatt több pusztítást végzett, mint a vár lerombolása óta eltelt évszázadok“.
“Süllyedt” más is a víz alá, érdekes feljegyzéseket lehet olvasni arról, hogyan hagytak a víz alatt emléktáblákat, vagy épp menekítettek fölé pl egy 2000 éves Tabula Traiana feliratot. A Baross emléktáblát – mely öles betűkkel hirdeti áldását – nem kellett mozgatni, egy pillanatra meg is álltam alatta.
Első pihenőnket Decebal, sziklába vésett szobra alatt töltöttük némileg ámuldozva, hogy ezt meg miért?!? Látványosnak látványos, az biztos, a túlpartról is szépen kivehető az 55m magas arckép, ami Európa legnagyobbika.
Így kanyargásztunk dél felé hol szorosan közel, hol kicsit eltávolodva a Dunától, szebbnél szebb látképpel.
A Vaskapuhoz érve némi csalódásként ért, hogy ebből bizony semmi felhajtást nem csinálnak helyben. Elképzeltem, ahogy mint valami látványosságot körülnyüzsgi a turista légkör, bazársor, tömeg, fotózkodás, parkoló autók sokasága, de semmi. Még megközelíteni sem volt teljesen triviális, mert északról haladva nem volt kanyarodó sáv (mi több, záróvonal és erős szembe forgalom akadályozta meg a balra tartást), külön kis kurflival lehetett eljutni a határra és onnan fel a hídként is szolgáló erőmű építményére.
A két szélén határellenőrzés, közepén amolyan senki földje érzés sok-sok megállni tilos táblával megtűzdelve, így bár nézelődtünk, sok időt azonban nem töltöttünk.
Innen jött a motoros szemmel még izgalmasabb szakasz. Kisebb forgalom, még jobb minőségű aszfalt, látványos kanyargós útvonal, rengeteg alagút, gyönyörű rálátás a Dunára… 130km élménymotorozás szinte megállás nélkül!
Ebédre nem nagyon változtattunk a műfajon, épp csak a formája, a mérete és na jó, lehet, hogy a fűszerezése is más volt: pljeskavice szigorúan mentes sörrel egy kedves szerb pincérrel egy kihalt, ámde remek kilátással bíró út menti étteremben.
Jóllakottan kis gurulás után egy meglepetés helyre érkeztünk. A túlpartról már láttuk, hogy vár a vár minket, azt is tudtuk, hogy a duzzasztásnak ez is mértékkel, de áldozatul esett (egy része víz alá került), de hogy közelről ilyen impozáns lesz a Galambóc vára, na arra nem számítottam. A trükk az benne, hogy marha meredek oldalra kell építeni! Így sokkal magasabb lesz minden is 🙂
3 féle belépőt is lehet venni, mondjuk tőlünk nem kérdeztek semmit, megkaptuk az alapot. A B és C opcióból meglepő módon a gyerekek ki vannak tiltva, nem is értettem hirtelen. Hisz nálunk kínzókamrától kezdve mindent is megszemlélhetnek, vajon itt mi lehet, ami 18 pluszos??? Az első kapun belépve némi szemlélődés és ámuldozás után azonban egyértelmű lett: olyan meredek sziklafalon és fali lépcsősorokon kellene felmászni, ami valóban nem túl veszélytelen (csak vezetővel látogatható). Mi nem mentünk fel, de a tornyok is jól megdolgoztattak: sok látnivaló nem volt bennük, de biztos ami biztos, középről indítva fel és le is volt lépcső, 5, nem éppen alacsony szintet mászattak meg velünk 🙂
A várnak két érdekessége is van.
Az egyik földrajzi: a vár egy része vízben, a Dunában áll. Építésekor még nem így volt. Azonban a Duna biztonságos hajózhatósága érdekében gróf Széchenyi István felvetette az Al-Duna szabályozását. Amikor aztán a Vaskapu megépült, a duzzasztás miatt a vár egy része víz alá került!
A másik érdekesség történelmi. A török kézre került várat Zsigmond magyar király, megostromolta. Már majdnem el is foglalta, amikor megérkezett II. Murád török szultán nagy seregével. A túlerő láttán Zsigmondnak nem maradt más választása, mint visszavonulni. Egyezséget kötött: a vár a töröké lesz, de cserébe szabad elvonulást kap a magyar sereg. A szultán megszegte szavát, és amikor a magyar sereg egy része már átkelt a Dunán, a még át nem kelt csapatot megtámadta – köztük volt Zsigmond király is. Rozgonyi István temesi főispán felesége sietett a király segítségére a túlpartról hajókkal, így menekült meg Zsigmond.
A vár meglátogatása után a külső parkolónál egy-egy (Sz. nemzetközi, én magyar) geoláda levadászása után indultunk visszafelé. Mondanom sem kell, visszafelé is nagy élmény volt ez a szakasz!
A határon másodszor is gyorsan átjutottunk, majd megtanácskoztuk, hogy merre is menjünk tovább. Sok időnk nem volt, de szállást is kellett keresni, ill. jó lett volna előrehaladni a másnapi útvonalon. Herkulesfürdőre esett a választás, ami távolságban nem volt sok, de forgalomban igen combos volt a kaminokkal zsúfolt úton. Szállásfoglalási taktikán csak annyiban változott, hogy már tudatosan kerestük a 3 külön ágyas szobákat booking-on, de foglalás helyett a helyszínen kérdeztük meg. Persze jött a bólintás, majd kaptunk egy franciaágyas szobát. Kellett kicsit dolgozni rajta, hogy mégse ez legyen és nem volt eredménytelen a próbálkozás 🙂
Ezúttal a motorokat a szálláson hagytuk és mintegy negyedóra sétával értünk a település központjába, legalábbis amilyen zenebona volt, úgy gondoltuk, ott járhatunk. Az utcabál helyett valójában csak két étterem élő zenés estje volt egymással tökéletesen szembe, így gondolom nem győzték feljebb és feljebb tekerni a hangerőt.
Ami még ennél is meglepőbb volt, az az éjszakai város látképe. Azt gondoltuk, hogy egy kis hegyek között megbúvó falucska, de olyan felhőkarcoló szerű építmények fényei tárultak elénk, hogy csak lestük.
(nem fényképeztünk, így csak google streetview-ról tudom mutatni a nappali látványt, ami éjszaka azért sokkolóbb volt)
Vacsorára a változatosság jegyében én most puliszkát kértem és cseppet sem bántam meg! Nyamm!
Leave a Reply