Vasárnapi túránkat nem sok reménnyel indítottuk Pilisszentkeresztről, legalábbis ami az időjárást illette: ködös, borongós reggelnek néztünk elébe és úgy tűnt, egész nap felhőkben járhatunk, ami nem hangzik rosszul, de azért a felhők fölött mégis csak jobb lenne 🙂
Rövid sétával rögtön a Pilisi ciszterci apátság romjainál találtuk magunkat, ahol egy srác valahol középtájt legnagyobb meglepetésünkre épp madár tollakat tűzött le kör alakban a földre. Hát… a misztikus ködös tájhoz nagyon is passzolt a hangulat 🙂 De sámános szellemidézés helyett valójában csak csikungozni készült. Milyen lélekemelő, hogy míg mások a fűtött szobából ki sem dugják az orrukat ilyen nedves, nyirkos időben, addig ő kijön ide reggel, hogy egészségmegőrző mozdulatsorokat végezzen. S bár magam nem tettem volna ilyesmit, de úgy gondolom, már az ilyen elszántság is nagyban hozzájárul ilyenkor a célhoz. Mi inkább folytattuk utunkat, hogy hamarosan egy kiadós kaptatón eddzük tüdőnket, szigorúan az egészségmegőrzés céljából 🙂
Az apátságból sajnos nem sok maradt, de azt a keveset szorgosan betetőzték, hogy tovább őrizze egy egykoron meglepően nagy épületegyüttes emlékét. További képek, leírások arról, hogy milyen lehetett pl itt: https://pilisszentkeresztplebania.blog.hu/2013/12/12/ciszterci_apatsag
Előtte azonban még összefutottunk egy nyugdíjas turista csoporttal a Klastrom-kútnál, akik bizonyára ugyancsak egészségmegőrzés céljából épp torok fertőtlenítettek, nem éppen a forrás vizével 🙂 Ki tudja, hogy hasonló körülmények között tették-e (nyilván nem), de mintegy 136 évvel korábban itt született meg a főváros-környéki természetjárás megszervezésének gondolata.
“A forrás és környéke fontos turista-emlékhely is egyben: a kihelyezett emléktábla szerint itt született meg a Magyar Turista Egyesület megalakításának gondolata. 1888. szeptember 24-én egy túrán, Dobogókőről lejövet a ciszterci kolostor egykori kertjében fakadó forrásnál pihent meg többek között báró Eötvös József, Téry Ödön és Thirring Gusztáv, akik a környék szépségének hatása alá kerülve elhatározták, hogy megkedveltetik a városi polgársággal a természetjárást. Így született meg a Magyarországi Kárpát Egyesületen (MKE) belül az önálló Budapesti Osztály. Tagjai kirándulásokat szerveztek, és ezzel egy időben megkezdték a főváros környékének, elsősorban a Pilisnek a turisztikai feltárását.”
Forrás: https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/forras/klastrom-kut-klastrom-forras-/22905106/
A mi gondolatunk már a kiszemelt sziklakapu körül járt ekkor, amihez a kezdetben lankás út végül meredek kaptatóvá vált, miután elhaladtunk egy paci mellett, akinél, hát hogy is mondjam finoman?! A postás zebra lehetett 🙂 Nagyon klassz kis csíkos térdzoknija volt!
A nagy emelkedőn felfelé izzadva fel sem tűnt (csak így utólag a fényképeket nézve), hogy az ágakat már itt is vékony jég borította. Nem csalás, nem ámítás, az a dőlésszög pedig nem a fényképező elforgatásával készült 🙂 Meg is álltunk lépten-nyomon, egyrészt hogy szusszanjunk, másrészt mert a ködben már felsejlett a Vaskapu-szikla halovány boltíve igen sejtelmes látványt nyújtva.
“A roppant sziklaborda egy valamikori barlang mementója: régebben mélyebben helyezkedett el, azonban a hegy kiemelkedésével magasabbra került, és „kitakarózott”.
Az impozáns boltív oldalában Zsigmondy Emil hegymászó emléktáblája látható, aljában egy sziklahasadékban pedig bivakolni is lehet. A rövidke mészkőtaréjon több boltív, barlangi eredetű lyuk is tátong. Tetejéről korlátozott kilátás nyílik Dobogókő erdős oldalára. Védett területen fekszik, jelzett ösvény nem vezet ide.”
Forrás: https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/foeldtani-ertek/vaskapu-szikla/23045578/
Engem meglepett a mérete, inkább számítottam egy kisebb lyukra, semmint egy 5-8m átmérőjű ívre. Az pedig külön meglepetés volt, hogy egy bivak barlang is található a tövében, igen jó adottságokkal. Alacsony bejárata lehajolva éppen járható, belül pedig kicsit magasodik, ill. van egy kőfallal védett oldalága, amibe nagy szél vagy beverő eső esetén kényelmesen be lehet húzódni 1-2 embernek. Ha esetleg egyszer arra adnám a fejem, ideális hely lenne egy éjszakára…
A nagy kapun áthaladva, majd jobbra felkanyarodva hamar egy másik kapunál találja magát az ember, hívjuk kis kapunak, de azért ez sem picike, nem kellett hajolgatni, hogy átbújjunk, cserébe annyira de annyira ferde, de mégis túlontúl szabályos, hogy az a kis OCD-s hajlamom nyomban kiegyenesítette volna, ha tudná 🙂 !
A túloldalt aztán ismét fel- és visszakanyarodik az út és már várná az ember, hogy egy harmadik, még kisebb kapu is elénk táruljon, de ott már csak a fedetlen hasadékban lehet átsétálni és felérni a sziklák tetejére, ahonnan elméletben igen csodás panorámánk lenne a Pilisre, azonban nekünk ezzel most nem volt szerencsénk. Ellenben más érdekességet bőven láttunk: a fák és bokrok ágaira, fűszálakra fagyott dér. De nem is dér, mert az fehér lenne, ez viszont inkább az ónos esővel bevont ágakra hasonlított: kristálytiszta átlátszó, de az ónos esővel ellentétben tagolt, fésűs és csak az ág egyik oldalán volt (szélirány?). Biztos erre is van valami eszkimó szakszó:) (én nem találtam még meg)
Mindeközben más növényeken vízcseppek díszelegtek
A sziklákat elhagyva egy még misztikusabb hangulatú erdőben sétáltunk égig érő (és ott ködbe vesző) bükkfák között, majd kiértünk egy mezőre és kezdtük picit elhinni, hogy a korábban szembejövő futó “még 50 méter és süt a nap” mondata lehet, hogy nem is csak egy viccesnek szánt biztatás volt az emelkedő közepén. A ködön keresztül valóban átszivárgott valamicske fénysugár és a nap korongját is egyre jobban ki lehetett venni.
Itt dobta be Vera azt az ötletet, hogy akkor az erdő helyett inkább menjünk tovább a mező szélén, a “napsütésben”. Nem sokkal később pedig tényleg megláttuk a kék eget és nagyon érződött, hogy vagy mi mentünk kellő magasságba, vagy a felhő kúszott lejjebb, de bizony mi épp a határon vagyunk, picit még a felhőben, de már látjuk a ragyogó eget fölötte.
Rövid tanácskozás és felborítottuk az eredeti tervet: a Szoplák-völgyi barlangok helyett inkább nekiindultunk a Pilis-tetőnek abban a reményben, hogy a Boldog Özséb kilátóból a felhők fölé magasodva megcsodálhassuk az alattunk elterülő, mindent kitakaró pihe-puha dunyhát. Nem csalódtunk! A tetőn már nyoma sem volt a ködnek és csak a földön fagyoskodó kis növények és lehullott levelek jelezték, hogy nem is olyan rég még itt is hasonlóan zord idő volt, mint ahonnan mi jöttünk.
Kezdetben a felhőréteg valóban minden eltakart, majd apránként kibukkant egy torony, egy hegycsúcs és fokozatosan elkezdett behúzódni a völgybe. Persze nem teljesen, a Duna, Budapest, vagy más település egyáltalán nem tűnt elő. Még egy, Ferihegy felé igyekvő gépet is láttunk elsüllyedni a “vattacukorban” valahol nagyon messze, de elméletileg jó irányba.
Sokat nem kellett bajlódnunk a környező tájelemek beazonosításával. Talán a Dobogókő volt az egyetlen, ami annyira kiemelkedett, hogy meg lehetett tippelni.
Kigyönyörködtük magunkat és továbbindultunk, mert a tervek között a fellegek helyett földalatti zugok voltak még előttünk. Először egy gyors látogatás a felhagyott rakétasilóban, majd a tetejére újonnan, ám némiképp illegálisan felhúzott Alpine cabinban. Meg kell hagyni, igencsak komfortos (friss fa burkolat, bekészített polifoam, elsősegélydoboz, vendégkönyv, lámpa, miegymás) és a kilátás belőle igazán indokolja a létezését. Remélem megtalálják a módját, hogy megmaradhasson és sokáig ilyen jó állapotban meg is őrzik a látogatói.
Az már nem volt opció, hogy visszamenjünk a rétre, ahol letértünk az eredeti útvonalra, így inkább a Pilis-gerinc túloldalára ereszkedve, ott szintben haladva tartottunk Simon-halála felé, nem sajnálva az időt arra, hogy félúton megálljunk egy kiszögelésnél ismét csak gyönyörködni az immár előbújó tájban. Próbáltuk beazonosítani túránk második felének helyszíneit, de természet anyánk ezt igyekezte homályban tartani még.
A Simon-halála elnevezésű helyen csak “átsuhantunk” és próbáltuk nem nyakunkat törni a csúszós avarral fedett köves úton, ami a meredek völgyben vitt lefelé. Azért egy lehuppanás járt az élmény mellé.
“Simon halála: A név eredetét két történet is magyarázza. Egyik szerint a menekülő Simon papot, mert a kincseket nem adta elő, a tatárok itt ölték meg, a másik verzió szerint itt találtak rá egy Simon nevű erdész holttestére.”
Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=902 de itt bizony még több variáció olvasható a név eredetére: https://www.turistamagazin.hu/hir/halalos-tura-veszelyek-nelkul
Érdekes jelenséget figyeltünk meg itt is, kicsit a Pádison tapasztalt inverz növényzetre emlékezve: a fákon rozsdás levelek díszelegtek még, de a földön üde zöld avartenger fogadott egy szakaszon. Elég fura érzés volt a szemnek. A botom pedig fokozatosan elkezdte felszedni az őszi levélgyűjteményt.
Leérve és a piros jelzésre rákanyarodva hamarosan felcsillantak a Csévi-szirtek fehér sziklái, ami egyet jelentett azzal, hogy rövidesen megérkezünk a kiszemelt barlangok, üregek sokaságához! Sokaság, hiszen egy igen kiterjedt rendszerről beszélhetünk: Magyarország harmadik leghosszabb barlangja az Ariadne-barlangrendszer.
“Az Ariadne-barlangrendszer 2010. december 12-én jött létre a Vacska–Rejtekút-barlangrendszer és a Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer összekötésével, ekkor a hossza 11 700 méter volt. Azóta a Legény-barlangban történt jelentős továbbjutás 2011 márciusában, amikor a denevérek útmutatását követve, több mint egy kilométer, képződményben gazdag járatot sikerült feltárni. Az új rész neve a Denevér-ág lett, ezzel a barlang hossza meghaladta a 13 kilométert. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 2012. évi barlangnapján az egyik, barlangtúrázásra ajánlott barlang volt az Ariadne-barlangrendszer, amelyben 9 féle barlangtúrát lehetett tenni, és amelyben csak elektromos lámpával lehetett közlekedni. Azóta kisebb, 100 méteres nagyságrendű feltárások történtek a Leány-barlang régi részén is, illetve a Vacska-barlang belső szakaszain, így 2013 végére a barlangrendszer hossza elérte a 14 kilométert.”
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ariadne-barlangrendszer
Elsőnek az Ősi-barlangot próbáltuk meglesni, de itt rögtön a felszínen lévő vasajtóval szembesültünk, így csak a denevérek miatt kialakított keskeny nyíláson tudtunk belesni. Bent egy mélynek tűnő lyuk és ennyi. Mentünk is tovább.
A Legény-barlang felé vezető úton már a sziklák tövében is találtunk érdekesebb lyukakat. Mindenhova belestünk, de a képek csalnak, nem másztunk be mindenhova 🙂
Majd elénk tárult a Legény-barlang méretesebb kapuja, de belül ugyancsak vasajtó zárta el a továbbhaladást. Ellenben bivakolásra ez is remekül alkalmas lenne és állítólag a naplemente csodásan megvilágítja csarnokát.
A Leány-barlang felé egy hosszú sziklahasadékot is találtunk, melyről nem is gondoltuk, milyen mélyen vezet be. Na nem több száz méter, de azért 5-10-15m biztosan volt a szűk, kacsázó járatban, így végül a fejlámpák is előkerültek. Érdekes, hogy a vége még “aktív művelés” alatt áll: az agyagos falat a nyomok és az otthagyott szerszámok alapján próbálják tágítani, gondolom összeköttetést keresnek más járatokkal. Nem álltunk be lapátolni 🙂
Egy oldalága is volt felfelé, aminek a végéről fény szűrődött be, de nem bátorkodtunk felmászni, bár kívülről megtekintve végülis kifértünk volna.
Még egy kis hasadékhoz felmásztunk (ezeknek nem tudom, van-e külön nevük), majd megérkeztünk a Leány-barlang még nagyobb előcsarnokához, ami már bonyolultabb képződmény, már több felé ágazott a járat. Balra egy felfelé nyíló üreg, előrefelé lépcső vezet le a vasajtós barlang bejárathoz, jobbra pedig egy oldalág található, ahol pici mászással egy izgi terembe jutottunk.
A vasajtón belesve felszerelés, letört cseppkő részek, na meg egy szemberepülő denevér látványa fogadott minket.
Igazán klassz kis barlangrendszer lehet mélyen a vasajtók mögött, de vezető és felszerelés híján mi csak ennyit leshettünk meg, így miután megtekintettünk minden kis lyukat, elérhető járatot, továbbindultunk a ködös vidéken, hogy az Eszperantó-forrás érintésével eljussunk a következő barlanghoz.
A forrásnál bivakház, fáról lógó drót hinta és nyomós kút várt minket. Furi forrás, de végülis víz, víz…
“A helyi szlovák nemzetiségi lakosok körében már a 19. században kedvelt forrásnak számított, neve – Pesty Frigyes gyűjtése szerint – Elleti ká studenka volt. Az 1920-as években a környék bányászaiból alakult illegális kommunisták e forrást választották rendszeres találkozási helyüknek, ahol anélkül vehettek részt szemináriumi foglalkozásokon, hogy a hatóságok szemmel tudták volna tartani, le tudták volna hallgatni őket. Az összejövetelek az akkor népszerűvé váló eszperantó nyelv tanulásának fedése alatt zajlottak, így apránként a forrásra is ráragadt ez a név.”
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Eszperant%C3%B3-forr%C3%A1s_(Piliscs%C3%A9v)
Gyors ládavadászat, sikertelen hintázás (nagyon szúrós volt a drótkötél és hát a faág is eléggé hajladozott alattam:), majd irány fel a Csévi-barlanghoz. Rövid kaptató után már tátongott is felettünk a barlang szája. Na itt aztán már kellett mászni bent is 🙂 A barlangon áthalad egy jelzetlen útvonal, azaz alul bemegy az ember az előcsarnokba, ott a nyilakat követve felmászik egy középrészre, majd onnan még feljebb lépve kiér a felső bejáratokhoz, melynek egyikén kimászva korlátot, vaslépést találva kiér a jelzett ösvényre.
Mi persze nem haladtunk át ilyen gyorsan, számos kis lyuk, oldalág várt felfedezésre, annál is inkább mert Verának rémlett egy hosszabb járat is. Ennek felkutatása érdekében megnéztük az alsó és középső részt összekötő alternatív (nem járható, omladék törmelékes) járatot alulról és felülről is, majd a középsőből nyíló szűk, föld közeli ásott akna két járatát, amik ugyan egy pici kamrában összefutnak, de onnan már zsákutca volt tovább. És végül a legszűkebb, “ide én be nem megyek” járatot, ahova persze végül csak bekúsztunk oldalazva, hogy bent egy kiszélesedő járatból egy felettünk lévő ferde csarnokot is megszemléljünk. (Egyébként a Duna-Ipoly Nemzeti Park is javasolja a bemászást az elszántaknak, ezen némileg meglepődtem utólag olvasgatva… https://www.dunaipoly.hu/hu/barlangleso/csevi-barlang)
Az ásott akna falán igen érdekes kristályos szerkezet nyomait találtuk. “Ezek 5–10 cm vastag kristályos kalcitkéreg tetején kissé visszaoldott, fenn nőtt kristályok” (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A9vi-barlang)
Az emlékek szerinti járatot végül nem találtuk meg (később kiderült, nem véletlenül:), de egy szuper kis barlangot jártunk be és fedeztünk fel magunknak.
A barlang tetejéről a kilátás önmagáért beszélt és méltán adott keretes szerkezetet a napnak. Innen a már szinte megszokott sejtelmes, ködös erdőben indultunk tovább, hogy visszaérjünk a kocsihoz, miközben apránként ránk sötétedik a táj. A Pilisszántó, Pilisszentkereszt közötti műúton már olyan vastag ködben sétáltunk korom sötétben, hogy a lámpafénynél is alig lehetett pár méternél előrébb látni, de azért az erdő szélén lapuló macska villogó számpárja még a ködön keresztül is visszaköszönt nekünk. A túrát természetesen cukrászdával zártuk 🙂
Leave a Reply