7. nap

Ez a nap nem indult nagy kapkodással, ébresztő nélküli ébredés, aztán még pihenés és emlékek rendszerezése az ágyban a meleg takaró alatt. Mert egyébként a szálláson reggelre 15 fok lett :S Kapcsoltam is gyorsan klímát. Persze ellenőriztem, hogy kint nincs-e esetleg melegebb, de negatív! Ott csak 12 volt és a nap sem sütött még az erkélyre. Ahonnan egyébként egész jó kilátás volt, egy kávét megért volna, de ehhez még korán volt.

Így az indulás is inkább csak dél körül lehetett. Házigazdám szerintem reggel óra lesben állt, hogy mikor indulok, hogy rögtön a kezembe nyomhasson egy kis elemózsiát. Este próbáltuk megértekezni, hogy hogyan lesz nekem vacsorám, van-e bolt, étterem a közelbe, de azt nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy én le nem megyek azon a lejtőn, inkább éhesen fekszem le. Nem így lett, mármint le nem mentem, de volt zacskós levesem, azt megettem és már este is kaptam kisegítő kaját: kenyeret, lekvárt, sajtot. Elég is volt 🙂 Köszönet érte! Gondolom ezen felbuzdulva hozta nekem a reggelit is.

Első állomásnak Split-et szántam, nyugis városnézés pár órában. És én már száguldottam is felé ezerrel (50…csak 50, mert kb mindenhol lakott terület van tábla szerint, akkor is, ha egy ház nincs az út szélén…én még mindig nem értem az itteni rendszert. Mindenesetre felettébb mókás, amikor a kígyózó kocsisor elején nem egy megrakott teherautó tartja fel a népet, hanem egy szabálykövető motoros…), szóval tartottam én Split felé, de aztán az utolsó pillanatban elrántottam a kormányt. Egyszerűen nem vágytam egy nagyváros minden nyüzsijére. A hétköznapi erős forgalomra, dugókra, majd a végtelen városi sétára. Egyszer majd még inkább visszatérek.

Lett helyette Klis erődítménye, ami szerencsére közel is van, meg a listámon is rajta volt. Az már csak a bejáráskor derült ki, hogy ez is forgatási helyszín is, csak épp jóval újabb film/sorozat részére.

KLIS (MAGYARUL KLISSZA) VÁRÁT, HA MESSZIRŐL NÉZZÜK NEM LÁTJUK, MIVEL A KÖRNYEZŐ HEGYEKBE OLVAD.
Ezért volt fontos stratégiai pont véres évszázadokon keresztül. Emellett minden irányba hosszan el lehet látni róla. 223 méter magasan mészkősziklára épült, három szinten. Csak az északnyugati kapubejárón közelíthető meg. Falai között belemerülhetünk a hódító civilizációk összecsapásaiba.

Forrás: https://www.travel.palfalvireka.com/klis/

Én persze ezt aztán végképp nem láttam, nem néztem a Trónok harcát, így mindenkinek egyéni feldolgozásra kínál az alábbi szösszenetet:

Egy végzetes párbaj révén nyerte el Atli aga a vár irányítását, mikor is az erőd akkori várkapitánya fejét karóra tűzve űzte el a várat védő uszkókat.

Talán ez a történet adta az ötletet, hogy Daenerys (Trónok Harca sorozat egyik hódítója) is fejeket húzzon karóba a Meereenbe vezető úton, melynek a Klis erőd szolgált forgatási helyszínéül?

Forrás: https://www.travel.palfalvireka.com/klis/

Maga az erőd egyébként tényleg szuper kilátást nyújt minden irányba, érdemes az összes kis szegletére felmászni, körbe nézni. Más nem is nagyon van a várban. Egy gyengusz kiállítással (vagy csak az én érdeklődési körömmel nem egyező), egy fotó tárral valamint egy kápolnával gazdagított belső mindössze pár apró leírást ad, hogy a tízen egy-két állomáson keresztül bemutatott várban egykor mi lehetett. De a kilátást, a belelógó egykori vár épületekkel, távolban a tengert vagy a másik irányba a hegyeket, az alatta futó utakat, stb, azt viszont órákig lehetne nézegetni.

A vár egyébként megdolgoztatja az embert, mert eleve (legalább) 3 szinten terül el, de azokon belül is az épületek, udvarok több szintjére is el lehet jutni, ill. a vár “tornyának” tetejére is, a teljes körpanoráma érdekében fel lehet mászni.

A vár belépője egyben lehetőséget biztosított arra is, hogy a közeli Olíva múzeumot meglátogassa az ember. Ezt nem terveztem, de ha már, akkor miért is ne. Elvégre valami finom kóstolókkal is csábítottak.

A helyszínre érkezve a legkevésbé sem tűnt múzeumnak, amit szóvá is tettem a pénztáros srácnak, aki szívélyes beszélgetésbe elegyedett velem: azon túl, hogy kikérdezett, hogy honnan jöttem, miért csinálom ezt, miben más a két ország, stb, ill. tippet adott további kipróbálandó kajákra, szóval ezeken kívül azt is elmesélte, hogy bizony ez nem egy múzeum, bár bemutatnak ezt-azt. Igazból ez maga a “gyár”, ahol készítenek mindenféle édességeket (a karácsonyi sütijük, talán smokvenjak), de préselnek olívát, ill. vonnak ki illóolajokat mindenféle növényből is. És nem mellesleg mindezt egy vezetés során meg is csodálhatom, aminek valóban része a kóstolás.

Több se kellett, mondtam, hogy hajrá! Kis várakozás és már indította is a csoportot, amit ő vezetett végig helyszínről helyszínre. Először a süti gyártó részleget néztük meg, ahol épp semmit sem gyártottak, szóval egy ipari konyha/cukrász műhely látványával kellett beérnünk, ill. az első kóstolóval, ebből a híres horvát édességből. Füge, magvak, miegymás. Nem vészesen diós 🙂

Tessék szemezni vele: https://www.tasteatlas.com/smokvenjak

Ezután kimentünk a kis mini arborétumukba, ahol elmesélte, hogy termesztenek ám mindenféle növényeket, a fűszerkerttől a haszonnövényeken át a veszélyeztetett fajokon keresztül a gyógyászati és kozmetikai virágokig minden, de még külön mérgező növények részlegük is van. Szerencsére itt nem volt kóstoló 🙂

De az ágyás közepén található sziklaformáció találóra sikeredett:

A harmadik állomás a desztilláló bemutató volt. A gyárba (mivel az egy labor) nem engednek be, ezért kihoztak egy kis mini verziót. Rögtön jött is a kérdéssel, hogy a pálinkafőzésből ismerős-e valakinek (csak ő nem a pálinkát emlegette, hanem a német snapsz-ot).

Majd jött a végül is múzeumnak tekinthető olíva részleg, ahol az ősi eredettől kezdve a régi gyártáson át a modern változatig mindenről mesélt, ill. beavatott minket a minőségi extra szűz olívaolaj felismerésének mikéntjébe is. Ez fontos is, hiszen a végső állomás a shop, ahol meg lehet majd kóstolni az általuk gyártott felsorolni is sok terméket (nyilván nem a szappanokat és kézkrémeket, pedig abból is sok volt). Ja, csakhogy ott nem lehet ezzel a módszerrel kóstolni, ott a klasszikus kenyeres változatot biztosítják. Pech. sose tudom meg, hogy valódit ízleltem-e vagy sem 🙂

Láttunk képet 1500+ éves olíva fáról, megtudtuk, hogy ki, mikor, hogyan és miért….de ezeket még nekem is ki kell keresnem, mert ki tudja megjegyezni?!:)

A boltban pedig tényleg mindent meg lehetett kóstolni: 4-5 féle olíva olajat (citrommal, naranccsal, fokhagymával és szarvasgombával), lekvárokat (citrus, szilva, barack, stb), cukros izével bevont mogyorókat, kandírozott citrom és narancshéjat, mint első gumicukor, valamint mézet, ami sok keverés hatására állagot vált (krém méz?), na persze ezt is ízesítették még valamikkel, ill. a már fent is említett karácsonyi süti 3 fajtáját.

Jó volt ez előételnek, örültem is, hogy nem ebéd után jöttem, amikor már degeszre zabálásom végett rá se tudtam volna nézni egyikre sem. Ráadásul a beszélgetésünk során kiderült, hogy amit ajánl ételt (Pašticada) itt az ő éttermükben istenien készíti el a szakács. Ez ideális ebéd tervnek hangzott. Hangzott. Mert azt elfelejtette mondani, hogy mire végzünk a tárlatvezetéssel, az étterem bezár :'(

Szomorúan és üres hassal mentem tovább a következő állomásomra, Omiš erődjéhez. Mármint abból is a felsőhöz, mert csak ott a helyszínen realizáltam, hogy ez bizony egy húzós séta lesz. Két irányból lehetett menni, én úgy voltam vele, hogy felmegyek azon az úton, ami a parkolómhoz közelebb esik, aztán lejövök a másikon. Piszok meredek, nagyon köves terep fogadott, de legalább csak végig volt olyan 🙂 Csak reménykedtem, hogy a motoros bakancsom bírja ezt a kiképzést (spoiler: bírta). Azt már csak fent láttam, lefelé indulva, hogy ahol a két út összeér/szétválik, ott azért van egy easy és hard felirat is. Én utóbbin jöttem fel…

Ez megint az a hely, amiért meg kell szenvedni (egyébként a másik irányból is), de a látvány utána mindenért kárpótol!

Tessék körbenézni itt, itt és itt.

Sima várrom, de egy szépen felújított bástya tetejéről teljes körpanoráma a hegyre, az alatta elterülő falura, a folyótorkolatra, a tengerre, a két hegy között frissen épített hídra, stb. Unalomig tudom csak ismételni magam, hogy ezek együttese mennyire jól néz ki a valóságban.

A másik úton leérve a településre már nagyon esedékes volt a “ebédvacsora”. Volt időm lefelé nézegetni a térképet, hogy melyik étterembe üljek be. Olvastam ezt, azt, jót, rosszat, mit érdemes, mit nem, míg végül megpillantottam az első asztalsort, elolvastam az étlapot és leültem. Nincs vacakolás 🙂 A pincérnő magyarul is köszönt, ill. megtanította az ő dialektusát. Mintha csak ennyi hiányzott volna a horvát nyelvtudásomhoz 😀

A városka hozta a már szokásosnak mondható sikátoros óváros hangulatot.

A nap nem érhet véget úgy, hogy nem fokozzuk még az izgalmakat: erősen alkonyodott már és tudtam, hogy csak egy dolgot nem szeretnék, de azt nagyon: sötétben felmenni a rémes emelkedőn a szállásnál. De hát volt még 12 perc távolságra egy érdekesség: az elhagyatott falu és kis kápolnája. Ide már csak felgurulok!

A falut eredetileg Stari Selo Duce-nak hívták.
Bár ilyenkor az emberek hajlamosak legendára, vagy valami titokzatos dologra gondolni a valóság ebben az esetben jóval egyszerűbb. A falu a XIX. században épült, 1864-ből való a település temploma, és 1933-ban készült el a különálló harangtorony is. A lakosok főképp állattenyésztéssel és olivabogyó termesztéssel foglalkoztak. A tengerpart akkoriban nem volt ennyire beépítve és a gazdálkodás miatt akik nem a halászatból vagy a kereskedelemből éltek inkább feljebb húzódtak a hegyekbe.
Vízvételi lehetőség nincs és nem is volt a faluban, ezért az esővizet gyűjtötték össze, vagy fel kellett a vizet szállítani. A vízhiány folyamatos problémát jelentett az ott élőknek. Az idegenforgalom felvirágzása jelentette e kis falu halálát. A tengerparton egyre másra épültek az apartmanok, a helyiek számára egy új kereseti lehetőség alakult ki, méghozzá sokkal jövedelmezőbb. A lakosok folyamatosan leköltöztek a tengerpartra, elhagyták házaikat, így mára már senki nem él fent.
Néhány házat ugyan még ma is használnak, de egyik sem állandó lakhelyként, mint inkább víkendházként funkcionál. Néhány házon látszik, hogy belekezdtek némi felújításba, de aztán abbamaradtak a munkálatok. Ettől függetlenül az utcákon sétálva elindul az ember képzelete, szinte látja milyen lehetett a falu virágkorában.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=4005

Innen aztán már tényleg spuri volt, de így is csak lámpafényben értem a szállásra. Nagy levegő egyszer, kétszer, háromszor és már fent is voltam. Szállásadóm ki is jött az ajtón, majd elismerően nézett, hogy “lám, ez a tegnapi nyámnyic ma már biztatás nélkül is fel tudott jönni. Hát csak ember lesz belőle egyszer…” 🙂

7. nap számokban: kb 90km gurulás, 5 óra a szabad levegőn

7. nap válogatatlan képei: https://photos.app.goo.gl/TjfwtbK7sihcrH177

Wifi most nincs a szálláson, így videókat nem kaptok. bocsi.