9. nap

Update: hát miért nem szóltok, hogy a képek nem nagyíthatóak?!?!?! 🙁 elvileg orvosoltam, most lehet visszamenni 8 bejegyzésnyi képet nézegetni…

A tudat, hogy itt két éjszakát töltök, ill. hogy már szinte nem is lehet délebbre menni – de legalábbis az már olyan, hogy onnan úgyis visszafordulok és ide érkezem vissza -, megengedte nekem azt a luxust, hogy jó későn ébredjek és induljak neki a napi távomnak. Tovább nehezítette az indulást, hogy motoszkálásomat megneszelve a házinéni rögtön lecsapott rám és hozott nekem teát meg palacsintát reggelire (csokis és két fajta lekvárosat is). Úgyhogy folytatódott sokáig a szöszmötölés, hogy kitaláljam, mi is lesz azután, hogy megfordultam. Végül persze nem találtam ki, de azt igen, hogy maradok még egy éjszakát.

Az első célpontot gyorsan felülbíráltam (igazából még előző este), kihagyásra ítéltem, mert urbexelni egyedül nem az igazi. Egy régi elhagyatott szállóról lett volna szó, aminek talán az a története, hogy még Jugoszlávia felbomlása előtt a haditengerészet üdülője volt, de aztán mindenki igényt tartott rá, meg talán bombázták is, és végül ez lett/maradt belőle. Majd egyszer, ha nem egyedül járok itt.

Második célpontom egy hal volt. Nem ebédre:)

A nap fordulópontja pedig a “déli-sark”, Horvátország számomra elérhető (hajózás nélkül) legdélebbi pontja, ugyancsak egy erőd, a Punta Oštro.

az már a montenegrói határátkelő

a legdélebbi félsziget

és visszatekintve

A korábbi beszámolók szerint a csücsökig nem lehet elgurulni, mert a félsziget bejáratánál belépőt szednek és vagy gyalog (kb 2km) vagy kis traktor vonattal lehet eljutni a végéig. Ám de itt sincs még szezon, így ennek nyoma sem volt sehol. Igaz, hiába gurultam el az erődig, az zárva volt, felújítás miatt. Azért biztos, ami biztos, jól körbedrónoztam, majd felmásztam még a világítótoronyhoz is.

Körbetekintő: itt, madártávlatból pedig itt:

Meg kell hagyni, Montenegró hegyvonulatai is elég csábítóak, de ebbe az utazásba most nem fér bele.

Ünnepélyesen visszafordultam hát és megkezdtem utamat hazafelé. Na nem rögtön nyílegyenesen, hanem ahogy jöttem: cikk-cikkban, a látványosságokat felfűzve. Legalábbis ez a gondolat, mert konkrét terv még csak erre a napra van:)

Ebben pedig az szerepelt, hogy Sokol vára vár még rám egy rövid kanyargás után, kicsit távolabb a tengertől. Nyilván ennek a várnak is az volt a stratégiai jelentősége, hogy remekül rá lehetett látni a térségre és így védeni azt. De kérdem én, ha ezek a várak ilyen rohadt magasan vannak és annó közepes hatótávolságú fegyvereik voltak, akkor mire mentek azzal, hogy észrevették, hogy a messze távolban, lent a völgyben valakik csámborogtak?? Mindegy, az utókornak hasznos és látványos, főleg, ha ilyen szépen újraépítik. Mert egyébként ezt is elkezdték széthordani építőanyagnak a környékre 🙁

Igencsak zegzugosra sikeredett vár, jó nagy szintekkel belül, kellett rendesen lépcsőzni, de ami a legklasszabb volt, hogy rengeteg kilátópontja volt, kb minden várfal végét megcsinálták felmászhatóra, kitekintőre. És egy darabig csak az enyém volt a vár:)

Körbetekintő különböző szegletekről: itt, itt és itt

A nap utolsó pontja pedig ismét egy nyüzsgő nagyobbacska város, Dubrovnik, ami bármennyire is csábító volt látványilag, a zsúfoltsága nem hiányzott. Én nem tudom, miért van ilyen nagyváros ellenérzésem :S Talán mert egyedül kóborolni egy ilyen helyen nem olyan buli, vagy mert egy ekkora hely sokkal több felkészülést igényel (amit idő hiányában nyilván nem tettem meg), talán mert idegen nagyvárosban vezetni – pláne motort – különösen stresszes, nem tudom. De beérkezni az óváros mellé egészen klassz volt:

Valamikor 4 körül beértem lesz ami lesz alapon. Az óváros lenyűgöző hangulatú, látványú, tényleg mintha egy más világba csöppenne az ember, de legalábbis valami film díszletei közé. Gőzöm se volt, hogy merre és mit kéne megnézni, így csak elkezdtem követni a tömeget és hát volt belőle rendesen. Ha ilyen ez szezonon kívül, valóban durva lehet a nyár közepén. Közben próbáltam gyorstalpalóval felzárkózni, hogy mit is “kéne” megtekinteni, ha már itt jár az ember. Első sokk: várfal túra (~2km vezetetlen séta a várfalon) 35Eur. Tyű, hát eddig nem ilyen belépők voltak…. Aztán kiderült, hogy ha bérletet veszek, pont ugyanennyiért, akkor mindent is megtekinthetek, csak mondjuk nem nap végén kéne ennek nekifutni, zárás előtt 1-2 órával. Így végül nem vettem és csak tovább bolyongtam érzésre. Biztos számtalan látnivalót kihagytam, de így is jutott bőven és nyugisabb is volt 🙂

Besétáltam a kis utcákba, kimentem a kiugró pontocskákra, ill. a váron kívül még elsétáltam a városi strandokhoz, környező partokhoz, ahol remek kilátás fogadott a várakra/erődítményekre. Szóval látványilag, hangulatilag szerintem megvolt, múzeumilag meg majd egyszer, ha ismét visszatérek.

Az óvárosról nem írnék most részletesen, egyrészt mert én sem mindig tudtam, hogy mit látok, másrészt mert végtelen sok leírás található a neten.

Körbetekintő: itt, itt, itt és itt

3 apróságot kommentélnék még:

a város védőszentje tartja a város makettjét a kezében. Vajon milyen gyakran “frissítik” a makettet, hogy lekövesse a változásokat?:)
kacsa shop. Hogy ilyenből is meg lehet élni….
a bagolyszerű esővíz kifolyó, melyre ha fel tudsz ugorni, meg is tudsz rajta állni és még az ingedet is le tudod venni úgy, hogy a fel felé nézel és nem esel le…na akkor leszel szerencsés a szerelemben! Köszi:)

Már csak ebéd/vacsorát kellett vadásznom és nem kis munkába telt, mire találtam egy ajánlást, hogy hol lehet a legjobb Pašticadat venni a városban. Az étlapjukon nem szerepelt ugyan, de amikor rákérdeztem, kaptam egy külön lapot és arról tudtam rendelni. Míg vártam, a pincérnő megmutatta, hogy hogyan készül a méltán híres “harang alatt sült bárány”, mert a szomszéd asztal ilyet rendelt és akkor ez jár nekik, de ha már nekik, akkor mindenki más is megleshette. Én meg szomorúan kérdeztem a pincért, hogy ezt valóban csak 1kg-s adagban lehet rendelni, ahogy az étlapon szerepel, avagy egy embernek esélytelen? Mondta, hogy igen, de el lehet vinni a maradékot. Kösz:) Viszont a szomszédék megszántak és váratlanul felajánlották, hogy megkóstolhatom az ő adagjukat. És amikor megkapták, valóban kértek nekem még egy plusz tányért, meg mondták a pincérnőnek, hogy annak a fickónak lesz a szomszéd asztalnál, és aztán adtak egy kis husit, krumplit, cukkinit :))) Nagyon aranyosak voltak, én meg rettenetesen zavarban, de nagyon jól esett és nem mellesleg isteni előétel volt. Hát ilyen élményben még nem volt részem, az biztos. Az én étkem is finom volt: további kísérlet a hallevessel ill. az első Pašticadam, amit azóta sem tudtam megfejteni, hogy mire is hasonlít nálunk. Azért örültem, hogy végre megkóstolhattam. Fülig éri mosollyal hagytam el az éttermet 🙂