1. nap – 2 rész

Azt mondják, hogy a legjobb írások akkor születnek, amikor a véralkohol szint X% fölött (de még értelmezhető tartományon belül:) van – épp az imént mesélte a szállásadóm, mert véletlenül sikerült egy borászatba foglalnom apartmant és kapásból rögtönzött is nekem egy ajándék borkóstolást. Hát majd most kiderül 🙂

Határon túl tehát… A kastély után egy vár lett volna az úti cél, de az valahogy lemaradt, magam sem értem, hogy miért. Valpó elesett. Helyette rögtön a bolmányi csata emlékhelyére érkeztem. Nos igen, Horvátország ezen része (Szlavónia) azért elég rendesen érintett a modern és nem moderni kori háborús eseményekben 🙁 . De ez itt most nem a 91-ben történteknek, hanem a II. világháborús eseményeknek állít emléket.

1945. márciusában a németek stratégiai célja az volt, hogy az átállt románok és bolgárok miatt a körbezárás veszélyének kitett 4. hadseregcsoportjukat a Balkánról jugoszláv területen át úgy tudják visszavonni, hogy a magyar területeken hátráló erőket megerősítsék. Ehhez fontos volt a Dráván hídfőállásokat létesíteni és átkelni – ennek során zajlott a bolmányi csata.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5814

Aztán időben még visszább mentem kicsit és a “második mohácsi csatára” emlékeztető magányos épületet látogattam meg (sajnos csak kívülről).

“…a templomot a nagyharsányi csata emlékére emelték. A hagyomány szerint Savoyai Jenő herceg vezette csapatok itt szorították a törökök egy részét a templom mögötti Duna-ágba.
A templomot 35 évvel az ütközet után, 1722-ben szentelték fel.
Tornya azért nincs, mert ez a környezeténél egy picit magasabban fekvő, víz közeli földnyelv valahogy vonzza az elektromosságot és eddig akárhányszor tornyot emeltek, az nem soká állt, egy kósza villám előbb-utóbb eltalálta. Végül belefáradtak és maradt az épület tornyotlan.”

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=3769

Még szerencse, hogy most nem volt egy esős idő 🙂

Templomokból nem lehet elég, hát egy másik különleges darab is az utamba került (de sajnos ez is csak kívülről) : Jézus szíve templom (Crkva Srca Isusova)

Ez bizony lila is meg kék is. Eredetileg lila volt, pedig a településen elég nagy felháborodást keltett annó. De most már kiszívta a nap, és inkább kék. Hogy melyik áll neki jobban, az jó kérdés.

Itt volt az a pont, ahol a reggeli dugó, na meg a később indulás miatt egy kicsit módosítani kellett a programon és útvonalon, mert a következő állomás, a Kopácsi rét időkorlátos: az előzetes információk szerint az utolsó sétahajó 15 órakor indul, annak elérése pedig már így is neccesnek tűnt, mivel nem elég odaérni, hanem jegyvásárlás után kb fél óra alatt át is kell sétálni a kikötőbe. Uzsgyi, nekilódultam.

Az ajánlott útvonalat semmiképp sem szeretetem volna kihagyni, hogy felfedezzem, milyen is ez a “rét” vidék. Ez gyakorlatilag a Duna-Dráva delta, jó nagy alföldes rész sok-sok vizes területtel (gondolom most nagyon szakszerű lehettem). Amit megtudtam (na nem a guide-tól, aki csak horvátul mesélt el mindent), hogy mindez azért van, mert a Duna nem képes a Dráva vizét teljes egészében befogadni, így van egy nagy lápos, nádasos, mocsaras rész, ami nyilván nagyon kedvez a madár- és úgy általában mindenféle élővilágnak, már ha azt az emberek hagyják. Itt úgy néz ki, hogy hagyják.

Ami klassz még itt, hogy nem csak sétahajózás van a mellék-/holtágon, hanem egy egész nagy szakaszon pallósor vezet a víz fölött, keresztül a nádason. Az már sajnos kevésbé vidám, hogy bár az van kiírva, hogy mindenkinek jegyet kell venni, aki be akarja járni, mert ebből tartják fenn, valójában a pallósorok nagy része teljesen le van zárva a rossz állapotuk miatt 🙁

A Duna delta után ez a 23 000 hektáros terület a második legjelentősebb ívóhely a Dunán. A halbőség mellett rendkívül gazdag a madárvilág, valamint a mocsári növényzet.
A gerinctelen állatokat több mint 400 faj képviseli, különlegesség a Unio tumidus kopaciensis nevű kagylófajta, amelynek képviselői csak itt találhatóak meg.
Eddig 44 halfaj előfordulását írták le, ami szintén a kivételes fajgazdagságot jelzi, ám az igazi különlegességet a madárvilág jelenti. Eddig 285 madárfajt figyeltek meg a Rét területén, amelyek közül 141 itt is fészkel.
A legnagyobb kolóniát a kormoránok, bibicek, csérek, kócsagok alkotják. Ritkaság a 20 fészkelő fehérfarkú rétisas ill. néhány fekete gólya és kócsagpár.
Az itt élő vörös gímszarvasok a terület karakterisztikus emlősei.

A növényzet közül megemlítendő a fehér tündérrózsa, a tündérfátyol és a sulyom. A csendesebb morotvákban található a mételyfű és a jégkori maradvány rucaöröm. Jellegzetes ritka növény a villás sás. A Duna zátonyain csigolya bokorfüzesek és mandulalevelű bokorfüzesek találhatók. Védett növény a nyári tőzike és a kockás kotuliliom is. Jellemző az egyes szubmediterrán növényfajok szórványos megjelenése: a borostás sásé vagy például a fürtös gyűrűvirágé. Az Alsó-Duna-völgy talán legnevezetesebb növénye a bennszülött fekete galagonya.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=1965

A kikötőben aztán elektromos hajók várják a turistákat egy mintegy 45 perces oda-vissza útra. Mindenképp csendesebb, mint egy robbanómotoros, de azért a teljes hangtalan suhanás élményét ez sem adja meg. A kormoránok és társaik hangját viszont biztosan nem nyomja el. Rögtön a kikötő mellett van egy kis sziget, rajta néhány fával, és ezernyi madárral, akik olyan ricsajt csapnak, hogy az már messziről hallatszik. A fákon meg látszik, hogy azokat bizony lakják, fészkelik.

Azt persze mondanom sem kell, hogy a 15 órás indulás helyett 16kor indult a hajó, így bőségesen volt időm bejárni, átérni, ládázni és pihenni, cserébe simán haladhattam volna a tervezett itiner szerint. Mindegy, legközelebb jobban utánajárok.

A sétahajózás után gyakorlatilag minden bezárt a réten, talán csak egy kis kávézó a pallósor környékén lehetett még nyitva picit, ami nagyon adta volna magát, hogy lazuljak egyet, de messze volt még a szállás sajnos. Na meg elengedni sem sikerült a kimaradt részt, így újra átvágtam a “rét” nem zárt szakaszán és felmentem a batinai áttörés emlékművéhez. Igen, megint háború….

S bár állítólag nagy motoros találkozóhely, most mégsem volt senki. Mondjuk lehet, hogy a többieket is elnavigálta a GPS lehetetlen kis meredek utcácskákba a településen, ami persze mind zsákutcába torkollik. Éni is felfedeztem őket 🙂

A batinai csata a második világháborúban a Duna mentén vívott harcok egyik legnagyobb csatája volt. A térségben építették ki védelmi állásaikat a német-magyar erők, céljuk a Dél-Dunántúl stratégiai védelme volt. A magaslatról jól lehetett védeni az átkelőt, a parancs egyértelmű volt, mindenáron meg kell akadályozni a Vörös Hadsereg áttörését.

Azonban a 3. Ukrán Front (parancsnoka Tolbuhin marsall) csapatai és a velük harcoló partizán egységek az éj sötétjét kihasználva 1944. november 9-én közvetlenül éjfél után Batina körzetében átkeltek a Duna nyugati partjára és hídfőt építettek ki, amely a súlyos harcok bevezetőjének számított.
A szovjetek november 16-án kitörtek a hídfőből és november 26-ára egyesítették a korábban Apatinnal szemben létesített hídfővel.
A hivatalos adatok szerint az ütközetben az 51. vajdasági rohamhadtest kötelékéből 276 harcos elesett, 917 megsebesült, 243 eltűnt, az oroszok között csak a hősi halottak száma 1.170, noha ténylegesen mindkét oldalon jóval nagyobbak voltak a veszteségek.

A harcokban résztvevő szovjet katonák egyike megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Ivanovics gárdaőrmester, a felderítőraj parancsnoka Baja és Mohács között két alkalommal is hosszabb időre átúszott a folyam nyugati oldalára (november volt!), ahol felderítette az ellenség védelmét.

A Vörös Hadsereg az áttörést követően november 29-ére elérte Pécset, majd december 2-án elfoglalta Kaposvárt, 4-én Marcalit.

A csata emlékére Antun Augustinčić által készített 27 méter magas alkotást 1947-ben állították fel.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2896

Nap végére maradt még egy szintén urbex jellegű helyszín (csak hogy keretes legyen), de én nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül ilyen építményekben császkáljak, így megelégedtem azzal, hogy kívülről, ill. az ablakon belesve fedeztem fel a valaha szebb időket megélt bellyei vadászkastélyt.

Na ki mondja meg, hogy melyik város kép található odabenn?

A bellyei uradalmat, ahogy sok más birtokot is, a török elleni hadjáratokban szerzett érdemeiért kapta Savoyai Jenő (1663-1736) herceg Lipót császártól. Itt építtette fel 1707 és 1712 között egyik kastélyát. Tervezője a feltételezések szerint Johann Lukas von Hildebrandt osztrák építész volt, aki 1702-ben a herveg ráckevei palotáját, később híres bécsi Belvedere palotáját is tervezte (1714-1716).
A kastély a Kopácsi rét mocsaras, ártéri területének szélén helyezkedik el.

Savoyai 1736-os halála után, miután örököse nem volt, a birtok a kamarára szállt. Mária Terézia 1780. május 5-én leányának Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek adományozta. Miután ők is gyermektelenek voltak, Bellyét Károly Lajos főherceg örökölte, aki az uradalmat Bellye és Hercegszőlős között osztotta fel és a birtokot elidegeníthetetlen birtoknak nyilvánította. Károly örököse fia, Albrecht lett, majd halála után Albrecht testvérének fia, Frigyes lett Bellye következő ura, egészen az első világháborúig. 1920-ban a birtokot államosították. A kastélyt 1974-ben felújították, – sajnos, ez ma már nem nagyon látszik – és az erdőgazdaság irodái működtek benne. A kastély egyszintes része a közelmúltig lakott volt, a földszintes szárnyakban gazdasági és kisegítő helyiségek voltak.

Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2312

Innen már csak egy köpésre volt a szállásom és szállásadóm, aki ez időtájt hívott is épp, hogy mikor jövök már, mert ő bizony edzeni megy, de unokatesója (aki szintén Attila:) viszont majd vár, csak hívjam az imént küldött számon. Mondanom sem kell, hogy üzenet nem jött, míg odaértem. Álltam is az ajtó előtt bambán, hogy akkor most mit tegyek. Szállásadóm nem elérhető (bárhol is legyen), üzenet sehol, a csengőt meg… hát ha nem mondja utólag, én észre sem veszem, hogy van ott valami, pláne nem merek nyomkodni villányászként egy burkolatlan, törött fém izét 🙂

Azért bejutottam. Igazi retro kis épület, benne egy a srác gondolom egykori szobájával, (benne az összes kézilabda érem, serleg és oklevéllel, amit csak el lehet képzelni), mint kiadó helység. Folyosó túloldalán erősen lefolyószagú közös fürdőszoba. Gyorsan még hozzámvágtak egy vízforralót, hogy az feltétlenül vigyem be szobámba. Jó, hát olcsó volt, és utolsópillanatos, na :).

Egyébéként rendben volt, alvásra, feltöltődésre (mármint az elektronikai kütyük részéről) pont elégséges. Az külön vicces, hogy a fürdőszobának egy teljes nagy ablaka és egy erkélyajtója is van, nyilván a hozzá tartozó, utcára néző erkéllyel 🙂 Ilyet azért ritkán tapasztalok. A redőny persze lyukacsosra volt engedve, a függöny el volt húzva, így talán nem lehetett kilátszani, de azért mindenképp élmény az erkélyajtó mellet lévő wc-t használni, vagy az éppen szemben lévő kádban zuhanyozni 🙂

Az est egy jól megérdemelt remek csevappal és a hozzá tartozó sörrel ért véget egy negyedórányi sétára lévő helyen.

1. nap a számok tükrében: kb 460km és 11.5 órányi úton levés.

Fényképek válogatatlanul: https://photos.app.goo.gl/9JvMSRXqkjRR2DEA7