10. nap

A nap, amire azt terveztem, hogy kiírom, hogy nem történt semmi… Mondjuk egész sokáig ez így is alakult, a reggeli eső nem nagyon motivált, ami egyébként kora délutánig ki is tartott. Én addig megpróbáltam utolérni magam a beszámolókkal, ill. elkezdtem megtervezni a hazafelé kanyart, mert hogy arról még mindig elgondolásom se volt, de legalább egy szállást kellett volna foglalni másnapra, bármennyire is kényelmes és relative olcsó az itteni 🙂

Jut eszembe a szállásról: ma is kaptam egy kis reggelit 🙂 valami házi ostyás, csokis sütikék meg mangó pürét (amiben a banán íz is erősen dominált:) És aztán ezt még fokozták, amikor megjelentek ebédidőben egy adag spagettivel meg friss, kertből szedett zöldségeket tartalmazó salátával, hogy hát úgy is minden zárva van vasárnap, jó étvágyat! Cukik nagyon!:) (pedig ha tudnák, hogy készültem pékáruval, instant levessel, stb, hogy túléljem a boltzárást… :D)

Na, de amikor már megvoltam nagyjából mindennel, foglaltam szállásokat is, akkor picit szebbnek tűnt az ég alja és gondoltam egyet, elindultam futni. Nem túl futóbarát a környék, sehol egy jó kis ösvény, legalábbis a térkép szerint. Cserébe sok irányba brutál szintek, szóval nem volt olyan trivi, hogy akkor merre is induljak. Először gondoltam, hogy futok egy karikát a közeli településeket összekötve, kb ki is jött a 10km távra, de megnéztem google maps-on és hát cseppet sem volt szívderítő látvány műholdról nézve. Aztán találtam egy kicsit arrébb lévő, de legalább tenger mellett futó útvonalat. Ehhez el kellett menne egy forgalmas útig, mellette futni egy picit, majd valami bringaútvonalnak jelölt kis úton tovább. Azt tudtam, hogy nem a homokos tengerparton fogok futni, mert itt nem nagyon van olyan, de legalábbis nem több száz méter, hanem inkább a szilák tetején haladó ösvényen, vagy hasonlón. De ez is szimpatikusabb, mint a külváros kis utcái.

Az eleje valóban vacak volt, kertes házak után némi kis ipartelep (metro, kaufland, építési áruház, stb), ráadásul végig enyhén vagy épp nem is annyira enyhén emelkedett. Csak az motivált, hogy ez a lejtő milyen jó lesz majd visszafelé, fáradtan. Utána viszont még rosszabb lett, mert a forgalmas főút mellett kellett futni, járda nélkül, nem túl tágas helyen. Szerencsére ez csak rövid ideig volt, mert a túloldalon a szalagkorlát mögött (és a tenger felé lévő szakadék mellett) volt egy kis ösvény, amit látványosan sétára tapostak ki az emberek.

Ez sem volt hosszú, nem volt para és hamar egy forgalomtól teljesen elzárt kis útra ért, ahol már kényelmesen lehetett futni.

Nem mellesleg itt futottam el a már az előző napokban megpillantott és utána kikeresett “The wire” nevű zipline mellett, ami elvileg a leghosszabb tengerparti drótkötél pálya Európában (900m hosszú és akár 100km/h órával is lehet rajta hasítani egy valóban káprázatos part fölött). Kész szerencse, hogy nem olcsó, de legalább nincs is nyitva.

onnan fentről indul és ide érkezik

Innentől a futó utam egy kellemesen lejtő, gyönyörű panorámával szolgáló lezárt út volt, hol a szigetek, hol Dubrovnik látképe, hol a naplemente látványa gyönyörködtetett és feledtette velem azt, hogy egyébként izzadva futok. Ja, és közben annyi macska volt, hogy nem is értetem. De nagyon jól néznek ki a kőkorláton ücsörögve 🙂 (később kiderült, hogy ide járnak etetni őket, meg még kis kuckókat is csináltak az út mellé nekik).

Futóútvonalam szép részei:

és a macskák:

Később a panoráma utam véget ért, beértem Dubrovnik külvárosába, ahol még egy picit továbbfutottam, hogy elérjek egy olyan kereszteződéshez, ahol le lehetett kanyarodni egy alsóbb útra, ami levitt egészen a partra, a térkép szerinti strandokig. A terv az volt, hogy ott fotózkodom kicsit, fordulok és egy lépcsősoron visszakapaszkodom a panorámaút végéhez, majd visszafutok ugyanazon az útvonalon.

Azt nem is sejtettem, hogy váratlan kalandban lesz részem. Az út végén ugyanis egy ugyancsak elhagyatott szálloda monstrum várt (de nem az, amit eredetileg terveztem megnézni). Szóval csak nem maradt ki a helyi urbex, még ha be nem is jártam az egészet (brutál nagy és brutál nagy szintkülönbségekkel, és brutál sok személt és törmelék odabenn), de azért ide-oda benéztem és a strandot sem hagytam ki.

A “rom”, ami egykor szép lehetett: