11. nap

Morcogások és megenyhülések napja.

Reggel gyors pakolás egy viszonylag sokat alvás mégis nehéz ébredés után, majd elköszönés a háziaktól, számlám rendezése, ahol hát elég vastagon fogott a tolla a bácsinak. Gondolom nem egyeztetett a lányával vagy csak ha már úgyis panaszkodott megérkezésemkor, hogy milyen olcsón adja a szobát a kis hölgy, gondolta most majd megkéri az árát. Kb másfélszer annyit mondott mint kellett volna, de úgy voltam vele hogy hát kaptam három reggelit, egy ebédet, egy mosást, úgyhogy végül is belefér. De csak 100 eurósom volt, hát elvitte felváltani, majd visszajött, hogy bocsi, nincs aprója úgyhogy csak a kerek részt hozta, így még kevesebbet adna vissza. Szépen vagyunk….

Na mindegy, nyilván nem esik jól, de úgy voltam vele hogy most nem ezen múlik, meg aztán tényleg csomó mindent kaptam tőlük pluszban, a szállás is olcsó volt, még talán így is jobban jöttem ki.

Első napirendi pont: irány az Ombla folyó forrása. Ezt nevezem forrás víz hozamnak! Csak úgy ömlött kifelé, gyakorlatilag egy… nem is tudom… 10-20 méter széles folyóban kezdődött az egész vízfolyás, maga a forrás a hegy tövében nem is látszódott, csak kibukott alóla. Rögtön egy vízlépcsővel. Jól nézett ki nagyon!

Utána a Trsteno arborétum, vagy botanikus kert következett, ami hát igazándiból nem egy nagy valami, de legalább attól különleges, hogy az egyetlen ilyen az Adriai parton. Nekem leginkább egy sztenderd mediterrán kertet mutatott be, elvileg mindenféle fajta növénnyel – csomó mindenre tényleg ki is volt írva, hogy mi az, hány éves, mekkora stb -, de látványilag igazándiból csomószor olyan volt mintha egy sima kertben, vagy épp egy mini dzsungelben sétáltam volna, ami aztán egy reneszánsz parkba torkollott, majd kiért a magaspartra a tengerhez. Hangulatos volt és nem utolsó sorban nagyon jó tízóraizó helyet találtam benne, úgyhogy ott fogyasztottam el elemózsiám, majd ugyanonnan meg is drónoztam, hogy legyen tengerparti felvételem is (maga az arborétum nem nagyon mutat semmit felülről).

modern kori barbárok 🙁

Tízóraizó hely körbetekintő itt.

Következő állomás a fal. Stan fala. Amire azt mondják, hogy Európa mini kínai nagy fala volt valaha. Valóban lehet, hogy hasonlít, de árulja már el valaki, hogy arra a puklira minek építettek így egy falat? Kit védett, vagy mitől? Szerintem már annó is csak látványosságnak szánták… 🙂 Jól néz ki, meg is lehet mászni (ez egy ilyen népség, szereti, ha a turistái a fal tetején mászkálnak), de én most kihagytam. Részben mert sejtésre fent is olyan látvány fogadott volna, mint amit az útról (ugyancsak fentről) láttam, másrészt piszok sok lépcső, tűző napon (hiába csak 16 fok) és még fizessek is érte. Na nem 🙂 Inkább sétáltam egyet a kis szokásos sikátoros városkájában, ill. drónról megnéztem fentről.

Itt vettem egyébként észre, hogy elvesztettem valahol a bringazáram kulcsát, amivel a kabátot, sisakot meg a táskát szoktam a motorhoz láncolni. Igazából a táskának mindegy, mert kinyitni ki lehet, csak magát a szütyőt nem lehet elvinni; a bukónak kivehető az áll része, ha tudja a tolvaj, két mozdulat elkötni. De azt amúgy is inkább berakom a zárható táskába. Viszont a kabát… Az nagy érvágás, ha ne tudom a motornál hagyni, mert nehéz is, meleg is… nyehh.. egy nagyvárosban pedig nem merem csak úgy a mocira fektetve otthagyni, mint mások 🙁 Na majd még egyszer átkutatom a táskáim, de az a sejtés, hogy az egyik nyitás után nem raktam bele rögtön vissza a kulcsot, hanem a zsebembe és onnan meg kiránthattam valamikor 🙁 (ehhez nincs pótkulcsom). Egyelőre nem jött szembe sportbolt, az egyetlen bringa (szerviz, kölcsönző) meg nem tartott zárat eladásra :/

Orebic kolostora sem volt kegyes ma hozzám, mert bár nagyon szép panorámával ajándékozott meg, de alaposan mégsem tudtam megismerni, bejárni, mert csak 9-12 és 16-19 között fogad látogatókat, én meg valamikor 12:30 után érhettem oda 🙁 Abban most nem vagyok biztos, hogy erről olvastam előző nap, hogy sajtot készítenek (talán gouda) és hogy még postázzák is külföldre, ha rendel az ember, de nagyon reménykedtem benne, meg hogy meg is lehet kóstolni, esetleg vásárolni belőle uzsonnára (vagy egy gurigával a moci után kötni 🙂 Nem derült ki… (azóta meg hiába keresem)

Annyit nyertem ezzel, hogy egy korábbi kompot sikerült elérnem (épp láttam a hegyről, hogy jön át, gondoltam hátha rögtön indul is vissza. Így lett), pont indulás előtt 10 perccel érkeztem a révhez, gyors jegyvásárlás, előrefurakodás és nem sokkal később már gurultam is fel a hajóra. Alig 15 perc alatt átvitt, onnan pedig kezdődhetett az első motoros szigetfelfedezés! Rögtön a sziget másik végére mentem, mert hát miért is elégednék meg a közelebbi felével?!?! 🙂

Hajós körbetekintő itt és itt.

Vela Lukát kerestem és most nem raccsolok! Ez a település neve, és fölötte tényleg van luka, Vela Spila néven egy mondjuk úgy, hogy nyitott tetős barlang, ami állítólag már a jégkorszak óta folyamatosan lakott. Hát nem tudom, most épp senki nem engedett be, csúnyán be volt zárva ez is 🙁

Ilyen volt Vela Lukába megérkezni:

Körbetekintő itt

Mondjuk kívülről is látszódott kb minden, szóval igazából megint csak megspóroltak nekem egy belépőt, de azért na! Azért kineveztem ebédlő helynek (hozott elemózsiából), ill. megrepültem felülről, hátha onnan is mutat valamit. De csak annyit, hogy még egy luka van a tetején.

Azon morfondíroztam, hogy az nem lehet, hogy itt van az egyik legszebbnek és legzöldebbnek hívott sziget és ne lenne még valami látnivaló mielőtt visszamegyek a kompos felére. Ha mást nem is, de egy leglegleg-nek titulált strandot találtam a térképen és útba is ejtettem. Nem panaszkodom, valóban igazán pompás volt! Egy kis (nyilván épp zárva lévő) hangulatos báron keresztül vezetett le a lépcső a partra, a szűk öbölbe, ahol a szokásos türkiz kék tenger, apró kavicsos part, körbe cédrusok, napsütés, lágy szellő…ah…szóval nagyon idilli kis strand!

Egy kisebb társaság volt még rajtam kívül (3 fő), de kellően távol, így nem zavartuk egymást. Alapvetően napoztak, de néha bemerészkedtek a vízbe picit. Némi hezitálás után én is így tettem: ledobtam gönceimet és berobogtam a vízbe kellemesen felfrissülni. Aztán meg szárítkozhattam, mert a váltás alsóm fent maradt a motorban 🙂 Volt egy olyan gondolat, hogy anélkül veszem vissza a farmert, aztán majd a parkolóban veszek fel tisztát, de végül olyan jól sütött a nap, hogy pikk-pakk szinte teljesen megszáradt mindenem.

ha látszik, ha nem, ott én úszok épp 🙂

Most már nem volt más hátra, muszáj volt visszatérni Korcula óvárosába. Kicsit sétáltam: szokásos szuperlatívuszokkal illetett sikátoros kis utcácskák, éttermek, boltok, templomok, mediterrán stílusú nyers kővel borított minden is. Láttam templomot kintről, bentről, fényképeztem ott is, ahol nem lett volna szabad (és jót mosolyogtam, ahogy mások is titokban próbáltak fotózni, miközben bent az apáca meg a telefonjába volt búja a padsorok között:), láttam Marco Polo szülőházát kívülről (mert már zárás után voltam itt is…), szépséges part szakaszt és mindezt oda-vissza 3x, mert időm rengeteg volt még a kompig.

Körbetekintő itt és itt. A templom belső elmosódott, bocsi.

A kompra picit várni kellett, addig mini urbex special edition:

morcos, hogy itt felejtették

A komp után már csak a szállásfoglalás maradt hátra, ill. h valami vacsorát szerezzek. Van még péksütim, de most megkívántam egy pizzát, így már a kompra várás közben kikerestem, hogy melyik helyre fogok elsétálni. Mit mondjak, Orebic-et egy kicsit nyüzsgőbb városnak képzeltem :S Helyette kihalt utcák, az éttermekben is csak lézeng egy-egy ember…. de itt először hallottam magyarokat az utcán 🙂 (Jure nem számít ilyen szempontból)