12. nap

Kezdjük a szállással, amit jó volt elhagyni 🙂 Egyrészt rettenetesen cigarettafüstös volt a folyosó, meg úgy a szobán kívül minden is. Lehet, hogy a szoba is, de oda már csak olyan szintű füstfelhőn keresztül tudtam bejutni, hogy a szoba enyhén füstössége már felüdülés volt. Egyébként nem volt vészes a szoba, bár kifejezetten vicces, hogy a fürdő bejárata egy áttört fal volt, amit meg is hagytak rusztikusan, nem vacakoltak azzal, hogy sima keretet készítsenek. Minek is?! Hát ajtó sem volt rajta 🙂 csak egy függöny választotta el a franciaágytól, ami így egyedül nem gond, de ha párban megy az ember, akkor kapcsolatpróbáló lehet egy-egy nagydolog intézése… 🙂

Reggeli felpakolás közben megjött sétájából az előző esti “riasztó” funkciót ellátó blöki, aki lent még nagyon vidáman csóvált nekem, de amint felért az erkélyre már nagyon unszimpi lehettem, mert ismét végtelen csaholásba kezdett. Gondolom örültek a környék alvó lakói :)(házigazdámmal sem találkoztam, ő mondta, h valószínűleg még aludni fog).

Gyors feltankolás az utca végén lévő pékségben, majd a település határában lévő benzinkúton és irány az alagút.

Najó, nem is alagút, csak egy csatorna, de arról “híres” (?) hogy nyáron, amikor nem folyik benne semmi, akkor két falut mintegy 2km-en keresztül a hegy alatt összekötve át lehet sétálni, biciklizni. Most megnéztem, eredeti funkciója szerint vizet vezetett el, így meg sem próbáltam benézni jobban. De azért mókás lehet nyáron.

Gyors reggeli a közelben lévő tóparton, majd folytattam is utam a színes tavak felé.

Innen navigációt váltottam, mert napok óta (nagyjából 10:) tervezem, hogy kipróbálom a Waze-t, hátha az többet segít a sebességhatárok tekintetében, na meg jobban figyelmeztet a radarokra. Ezek egyike sem jött be, ez a program is teljesen tanácstalan 🙂 Viszont olyan útra vitt, hogy csak lestem. Ugye most át kellett kelljek a tengerparton végig vonuló valamelyik hegyláncon és keresett nekem egy csuda klassz kanyargós, járatlan, világvége útvonalat. Mentségére szóljon, hogy végig aszfaltozott volt, viszonylag jó minőségű, csak hát tízen sok km-en keresztül csak egy sávos. Az megy ugye nem a gyors haladásról híres és elég stresszes is. Szerencsére csak 3 szembejövő autó volt: egy az elején, hogy tudjam, jöhetnek szembe, egy fent a hágón, amikor épp félreállva fotóztam és egy valahol a következő hegyre felfelé, de jól belátható szakaszon. Cserébe egy platónyi kővel megrakott teherautó gurult felém. Kikerültük egymást 🙂

Közben oda-oda kacsintottam a Jure csúcsnak is, ha már most megnézhettem a másik irányból is.

Tavak. Első a Kék-tó, aztán a Vörös-tó. Mindkettő karszt tó, vagy miszösz, azaz vélhetően víznyelőként kezdték majd egy-egy hatalmas barlang beszakadásával keletkeztek. Méretüket tekintve a Kék-tó pl 220m mély a peremtől számolva, a víz pedig akár 90-114m mély is lehet benne. Egyszer egy hóolvadáskor pl utóbbi magasságig emelkedett és túlfolyt a déli peremen. Hááát… én voltam fent is, meg egészen a víz színénél is, lefelé még csak-csak, de felfelé rendesen megdolgoztatott, valóban kellett szintet mászni 🙂 Egyébként kedvelt strandolóhelyük is a helyieknek, amit maximálisan meg tudok érteni, bár most senki nem bátorkodott fürödni (amit ugyancsak). Ha nem lett volna ennyire hideg…hogy utáltak volna a bámészkodók, hogy megtöröm a szép víztükrök 🙂

Huszáros körültekintő: itt, vízparti meg itt

Körülötte (de legalábbis az egyik oldalán) szépséges park, sok-sok sétánnyal és megannyi kilátó, izé…lelátó ponttal a tóra. Felülről csodás kék színe van, főleg ha süt is a nap. Közelről már nyilván nem ugyanolyan, valami trükk lehet a betekintési szög és társaival, de azért lent sem panaszkodtam. Nyilván ez is kristálytiszta, szépen lelátni mindenféle mélységekbe, ami tovább fokozza a kékség minden árnyalatát.

A Vörös-tó ugyancsak kék. Nevét csak onnan kapta, hogy a meredeken (szinte függőlegesen) fölé magasodó perem kőzetének vörös színe szokott tükröződni a tóban. Most nem tette, bár nem is értem, ha a kék meg a vörös találkozik.. na mindegy. Ennek a tónak is van egy-egy érdekessége. Az egyik rendkívül fontos tulajdonság, hogy piszok nehéz követni dobni bele. Ugye van neki egy nagyon meredek fala, egy rémisztő mélysége és persze fent az ember, aki próbálkozik. Leírások szerint általában úgy szokott történni az eset, hogy elindul a levegőben a kő, majd esik, esik és még mindig esik, de közben galád módon jön egy szellő és előbb vágja a falhoz, mint hogy az szépen a tó “közepébe” pottyanna. Szóval valahol landol végül, de azért koránt sem ott, ahol várja az ember. Ahonnan én próbáltam, ott még nagyon sok kő volt körülöttem, szóval valószínűleg nem onnan kell. Nekem el sem jutott a vízig 🙂

Mélységbe tekintgetős itt

Másik érdekessége, hogy jó mély. Nem, még annál is mélyebb! A legmélyebb pontja elvileg 4m-el a tenger szintje alatt van. A sziklafal fölötte kb 241m és még ennyit mélyül a víz szintje alatt is. Kutatták búvárok is, tengeralattjárók is, szóval mindenféle izgalmat rejthet. Pl sosem szárad ki, mert van egy csatornahálózat alul, amin keresztül bele is áramlik víz, meg kifelé is.

Közben találkoztam egy horvát bácsival, aki meglepődött, hogy nem beszélem a nyelvét (???), de aztán örült, hogy legalább az angolt igen. Ja, hogy magyar vagyok? Hát ő is utazott már át Magyarországon, amikor lengyelbe mentek. Mondta, hogy szépen fejlődünk, jó sok változás van a rendszerváltás előtti időkhöz képest (gondolom akkor is járt nálunk), és hogy minden jobb, mint náluk. Hmm…

Tavak ide, tavak oda, kezdett beborulni és érkezni a napközbenre jósolt eső, de a radarkép szerint ha elhúzom a csíkot északabbra, akkor elkerülhetem. Nem is vacakoltam, irány Split!

Split belvárosának megközelítése még mindig rettenetesen ellenszenves, igen nagy külvárosán kell átvergődni, szörnyen forgalmas és elég kanyargós, macerás. Annyiban viszont jól jött, hogy a külvárosban kis kitérővel útba tudtam ejteni egy Decathlont és kerítettem gyorsan egy számzáras (!) pót lezáró drótot. Egész baráti áron, alig volt több 3 gombóc fagyinál. (mondjuk ez inkább a fagyira nézve gáz) Splitben fel is avattam.

A Diocletianus palota szinte bejáratánál leparkoltam mocimat a motor parkolóba. Ezt azért piszkosul élvezem, hogy itt csomó helyen van dedikált parkolója a motoroknak és nagyon is közel a célhoz (most épp ráadásul a fizetős részen, de nyilván nem kell fizetni motorosként…remélem :). Számtalan helyen az útszélén kijelölnek ilyen helyeket.

Split belvárosa/óvárosa. Küldjetek kérlek további jelzőket, mert szerintem már mindegyiket elhasználtam a korábbi óvárosoknál. Igen, ez is pont olyan, csak máshogy 🙂 Itt most annyi volt a különbség, hogy vettem kombinált belépőt és pár dolgot azzal néztem meg (“kötelező” múzeum letudva:). Így a székesegyházat, a harangtornyot és Jupiter templomot meg a kincstárnak hívott valamit is. A történelmet és a látnivalókat nem írom le külön, arra remek írások találhatók a neten, bocsi (Pl: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/split)

Székesegyház:

Amíg olvasod, tessék hozzá hallgatni az orgonistát, aki épp ott játszott, majd fogta magát, összecsapta kottáit és elhúzott (igen, a felvétel piszok vacak, gondolom az akusztikával nem birkózott meg a zajszűrő. Élőben hatásosabb volt).

annyiból mindenképp különleges, hogy két részből áll, amit az oltár választ el egymástól, így a másikba átjutni nekünk látogatóknak csak úgy lehetett, ha egy oldalajtón kimentünk és a másikon ismét be. Lehet azért, mert eredetileg nem katedrálisnak szánták. A többi érdekességének pl itt lehet utánajárni: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/split/latnivalok-szent-duje-szekesegyhaz

Templom egyik fele itt, másik meg emitt.

Keresztelő (Jupiter) templom belülről meg itten.

Torony: no, az se a szokványos. Eleve a bejutás, kijutás kihívás, mert olyan keskeny és olyan meredek lépcsőket csináltak annó, hogy csak lestem. Szerencsére egyirányúsítva van, így külön járat van fel és le, legalábbis a szűk szakaszokon. Azért a 40+cm-es lépcsőfoknál már én is vakartam a fejem. Utána már jó, belül egy nagyon modern fém lépcső visz fel, jól járható és csak mérsékelten tériszonyos. Felülről a kilátás pedig természetesen szuper, már ha nem lóg bele egy-egy távolkeleti turista, aki a 78. tökéletesen beállított szelfit is el akarja lőni 🙂

Torony a harangoknál itt, kicsit feljebb itt, nagyon fent meg itt

Bóklásztam még kicsit az utcácskákban/közt, a tengerparti sétányon, elnyaltam egy isteni finom fagyit (igen, itt a városban megint hőség lett) és hát ezeknek a helyben sütött tölcséreknek már messziről olyan illatuk van… nyamm… és megoldódott a gyors olvadás titka is: ez a tölcsér még konkrétan meleg volt, amikor megkaptam bele a fagyimat.

Kör alakú izé belülről itt, fő tér, aminek van szebb neve is itt, parti sétány itt

Még vacilláltam, hogy Trogirt is megtekintsem-e a szállás felé menet, de végül úgy voltam vele, hogy oda majd visszatérek este, így legalább lett volna egy éjszakai város hangulat is, de aztán hamar rájöttem, hogy hiába csak 15 perc gurulás, hamvába holt ötlet az egész, ha már egyszer levedlek kényelmes ruhába, én vissza nem öltözöm, az biztos. Ha az eső hagyja holnap, akkor majd reggel gyorsan azzal kezdek. Vagy meghagyom máskorra.

A mai szállás csili vili, nagyon kis pöpec lenne nyáron. Medence, kellemes előtér, modern szoba/stúdió, gyatra wifi. Valamit magyarázott a néni, hogy talán 2 nap múlva már a víz is fűtve lesz a medencében… bezzeg most nem! :/

De a szállásom pont a légifolyosó alatt van a reptér közelében, így óránként párszor azért elzúg egy-egy gép egészen alacsonyan, ezen kívül van kint a házon valami kütyü, ami szerintem 1.5 percenként pittyen kettőt (pont mint régen a tv-ben a hírek előtt az óra, csak itt hiányzik az egészig tartó maradék pár pitty) és ebbe a szállásba is raktak automata illatosítót, amit nem tudom, hogy kell kikapcsolni, de kb 20 percenként hatalmas robajjal zörög egyet. Mindjárt kivágom…

12. nap számokban: kb 280km és majd 8 óra úton. összességében meglett a 3ezer km gurulás és még ki tudja, hol a vége….

12. nap válogatatlan képei: https://photos.app.goo.gl/yjLj7Ay1pU4ohQX69