Reggel nem tudtam elég koránra állítani a vekkert (pedig 6-ra volt!), mert a szomszéd szoba lakójának nem volt erőssége a finom ajtó csukás (még jó, hogy este mondta a szállásadóm, hogy aludjak, amíg csak akarok, nincs más vendég….). Csapkodott, csörgött, zörgött mielőtt az első ébresztőm megszólalhatott volna. És hát abban a házban minden is hallatszott, bárhol és bármit is csináljon az a bizonyos valaki.
Nem túl gyors és hatékony összeszedelődzködés után útra kéltem azzal a tudattal, hogy Eszékből bizony még semmit sem láttam, a szállásig tartó úton kívül. Vagyis a Dráva-partot és a vár egy részét igen (ahogy jöttem át a hídon), de gondoltam ennél azért többet is tartogat a város 🙂 Viszont terv szerint ennek felfedezése még az előző naphoz tartozott volna, csak a szállás annál sokkal kintebbre esett, hogy csak úgy besétáljak.
De első teendő a pékség, hisz kell valami elemózsia is a napra. Ez itt nem Albánia, de az már az első nap is látszott, hogy ha pékség, akkor a nálunk jól megszokott albán pékségre kell gondolni. Nem baj ez, akad ott finomság azért 🙂
A főtér, vár, óváros, ki tudja minek is hívják (korán volt még:) annyira kihalt volt, hogy azon gondolkodtam, mi történhetett, miről maradtam le, azon kívül, hogy szombat reggel egy-egy Dráva parti kutyasétáltatón kívül más nem akar ott lébecolni.
Duna – Dráva összefolyás
Ha már ennyit jártam e vidéket, csak megnézem második állomásként, hogy hol is folynak össze, csak hogy én is ott lehessek a nagy találkozásnál. Érdemes is! Nagyon klassz hely, elképesztő kis ártéri nyalók, már már mediterrán világot idéző hangulattal, teraszokkal, kiülőkkel, ilyen-olyan dekorációkkal. Mit mondjak, itt is el tudnék tölteni pár napot!
És most már legalább meg van a kopácsi rétekért felelős “ludas”! 🙂
A fahíd (ami már nem híd, de mondjuk, ha jön az ár, lehet, hogy még mindig visszanyeri valamilyen funkcióját!) azért is volt különleges, mert ide volt elvileg felvésve a geoláda jelszava (csak nem gondoltátok, hogy nem lesz itt láda!?!:). De persze sehol sem volt, de legalább a helyiek remekül szórakoztak, amíg én vadásztam és közben jobbról-balról, alulról-felülről keresgéltem egy szinte összedőlő híd lábai között. Hogy én mennyire utálom a városi ládákat…ja, ez nem is az. De akkor is! Minek kell nézni közben?:)
Almás település (ami mellett ugyebár összefolyik a fent említett) másról is híres: sziklakápolna, modern templom, kilátós kálvária, de nem is akármilyen!
A sziklakápolna menedék a tűzvész elől, mármint a Mária szobornak, a templom meg már a negyedik újraépítés, de most már nagyon modern változatban. A kálváriáról a kilátás magáért beszél. Akit érdekel a teljes történet, itt elolvashatja: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5402
Nem is olyan messze innen Erdőd romja nyújtanak hasonlóan impozáns látványt, még ha már nagyon kell is a segítség az egyben tartáshoz mindenféle drót merevítésekkel, hogy még valóban álljon. Külön kiemelendő rajta a modern kori via ferrata útvonalat! Azért megnézném egyszer, hogy másznak rajta végig. Én biztos nem….! 🙂
Aztán még egy emlékezős hely (borovo selo-i mészárlás emlékhelye), de nekem az inkább csak egy Duna parti megálló lett. Irány is tovább, mert Vukováron (ban?) nagyon is látványos és emlékeztetős víztorony várt. Arra nem is számítottam, hogy annyira fel van már újítva, hogy fel is lehet menni. Két jegy közül lehetett választani, nyilván a sportosat választottam 🙂 és gyalog megmásztam motoros ruhában 198 lépcsőt felfelé. Egy víztoronyban. Abból is a grandiózusabb fajtában. (a képen látszik az alternatív lift)
De jól is tettem, mert útközben csomó QR kód volt arról, hogy a felújítás előtt hogy nézett ki. Ja, mert hogy mi a storyja? Ez is csak háborús… 🙁 Jugoszlávia felbomlása és annak véres eseményeinek nyomait viseli a város. “A húsz évvel ezelőtti eseményeket a mai napig nem heverte ki a város: számos épületen láthatóak a rombolás nyomai. A Duna fölé magasodó löszplatón álló víztorony sincsen kijavítva: szándékosan – hogy mementóként emlékeztessen a második világháború utáni Európa legszörnyűbb harcaira.” (https://geocaching.hu/caches.geo?id=3660)
Akkor:
https://vukovarskivodotoranj.hr/QR/Restoran/Output/Restoran/index.html
https://vukovarskivodotoranj.hr/QR/Vodospremnik%201/Output/Vodospremnik%201/index.html
https://vukovarskivodotoranj.hr/QR/Vidikovac%201
https://vukovarskivodotoranj.hr/QR/Vodospremnik%202/Output/Vodospremnik%202/index.html
… és most:
(meg majd később mutatok saját 360fokos beltéri fotót is)
Ilyen módon egy víztorony tetején lenni még akkor is különleges, ha az csak egy sima víztorony. De ez… ahogy megcsináltak, hogy együtt van a hipermodern felújított és az eredeti szétbombázott rész, ahogy összehozták a modern és régebbi világot. Egészen elképesztő.
Külön említésre méltó a lábnyom és a hozzá tartozó történet:
Irány a csücsök, csak kíváncsiságból, közben “mamut tojást” leltem:
Nem ér kérdezni, hogy miért és hogyan. Mammut völgy, ez kiderült, de mást még nem olvastam róla. Ez a rész már “nem vezetett”, egyéni kíváncsiság által hajtott felfedezés volt, így kerültem Ilok városába is, ahol persze megint jól megvezetett a GPS, s próbált egy lehetetlen helyen felvinni az óvárosba, várba. Én meg persze hallgatok rá, mert a motoron, menetközben, kesztyűben nem is olyan egyszerű a gps-t nyomkodni.
Ezek után tovább menni már csak Szerbia felé lehetet volna, arra meg azért még nem bátorkodom. Talán majd Artyomékkal 🙂 Fordultam is vissza..
Kórógyvár, ami nekem mindig az értelmetlen kóró gyártás helyszíne lenne, de most a megkésett ebédé lett egy darab várfalon A helyieknek is egy hangulatos piknikplacc a mellette lévő rét (de sajnos nem hívtak meg a grillezéshez).
A római korból őrtornyot valószínűsítenek itt, de már korábbi erődítések nyomai is fellelhetők a Valkó (Vuka) folyó mocsarával körülvett szigetszerű terepalakzaton. A tatárjárást követő várépítési kampány idején itt is “kővárat” (castrum Kourough) – pontosabban: “téglavárat” – épített a birtokos Kórógy család. A 16. század elejétől az alsólendvai Bánffy család tulajdonába kerül a hely. A törökök Mohács után, 1529-ben indítottak hadjáratot Szlavónia ellen. A mocsár közepén álló vár a kisebb ostromoknak ellenállt, de 1536-ban török kézre került és azóta is üresen áll.
Forrás: https://geocaching.hu/caches.geo?id=5357
Nasice-i Pejácsevich kastély már sokkal jobb állapotban fogadott, igen csak szépen felújították és ha minden igaz, akkor gimnázium üzemel benne, ami hát na, fogadjunk, hogy az oda járó diákok nem is tudják értékelni, hogy milyen kastélyban tanulhatnak…
Az alatta lévő parkról nem is beszélve!
Végül az “alföld” után megérkeztem a hegyes világ vidékére (Papuk hegység), kis erdei kacskaringózások után pedig a full extrás szállásra (amit azért választottam, mert az volt a legolcsóbb mind közül). Az előzővel összehasonlítva ég és föld!
Épp elcsíptem szállásadóm (bárhova is készült indulni a kocsival), majd a felfrissülésem után rögtönzött borkóstolást tartott a saját pincészetükben sok-sok mesével a családi borgazdaságukról, nehézségekről, szépségekről, meg úgy a fél életéről 🙂 A végén pofátlan módon kértem még egy pohárkát az egyik fehér borukból, mert egy ilyen szálláson mégis csak úgy járja, hogy a kanapén fetrengve, blogot írva egy pohár jó fajta bort szürcsölgessek… 🙂
2. nap számokban: 286km, 11 óra úton.
Fényképek válogatatlanul https://photos.app.goo.gl/7WU2QbLSduiFCgrB8
Leave a Reply