Ez sem volt egy gyorsan, könnyen kelős nap, de nap végére bebizonyosodott, hogy hallgatni kell az ösztönökre 🙂
Rovinj volt az első úti cél, mert az előrejelzés szerint volt némi esély arra, hogy 1-2 órán át (8-10 között) ne essen az eső. Utánra pedig volt kiszemelt barlang, ahol megint csak meg lehet húzni magam (előző naphoz hasonlóan), aztán meg… azt meg ki tudja… ha nem esik egy-egy érdekesebb település útba ejtése, ha pedig esik, akkor szomorúan vissza a szállásra. Annyira képlékeny, hogy szinte még csak nem is terv.
Első és legfontosabb kérdés persze nem az volt, hogy fog-e esni vagy sem, hanem hogy eljutok-e egyáltalán a legközelebbi benzinkútig, ugyanis este már nem tankoltam meg, zárva volt a kiszemelt kút. Mondjuk ezt azért hajlamos vagyok túlaggódni, ha elkezd villogni a jel, már keresem is a közeli kutat, és félpercenként lesem a mutató, pedig még vagy 100km van benne olyankor. Most is mentem vele még 50km-t, amikor a másik fajta villogás is néha-néha előjött egy-egy kanyarban. Végül pedig “csak” 17.5l-t sikerült beletuszkolni, azaz még több mint 50km lehetett a tankban (20 v 22l-es, nem derült még ki). Egyszer valahol (ahol mondjuk van nálam még 2-3l extra benya) ki fogom centizni!
Rovinj első ránézésre klasszikus kis szokásos, csodás horvát település. Azért tényleg nagyon sok közös van bennük! Ha más nem, hát valami hangulat féleség. Vagy mégsem?
Rovinj óvárosa teljesen másképp néz ki, mint amit Dalmáciában megszokhattunk. Az 1-2 emeletes, nyers kőházak helyett, Rovinjban színes, díszes lakóépültek, paloták találhatók.
Ennek magyarázata az, hogy a XVII. században egy pestisjárvány tombolt a környéken. Az emberek ide menekültek Rovinjba, ami akkor még csak egy sziget volt. A helyiket a házak tetejét lebontották és a 2-3 szintes épületekre, még kettőt ráépítettek.
Tulajdonképpen a pestis járványnak és a Velencei Köztársaságnak köszönheti Rovinj ezt a különös, romantikus, megjelenését.
Forrás: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/rovinj
Nekem ettől még a szokásos: motoros parkoló valahol az óváros szélén (persze még nem vagyok elég rutinos: a sorompó csak az autóknak szól, simán lehetett volna még tovább is menni..), onnan séta a szűkülő utcácskákon, majd látványosságok, székesegyház, tengerpart, szuvenírshop, stb.
Annyival kiegészítve, hogy most egy rettenetes építkezés mellé sikerült parkolnom. Mintha egy plázát építettek volna, legalábbis méretben. Cserébe zajongtak, zörögtek, csattogtak, szóval kellemes nagyvárosi hangulat fogott el. Aztán egy csomó lezárás is volt, mert a várost is most újítják fel, vagy nem tudom mi lehetett, de mindenhol felbontás, építés, terelés… olyan szinten, hogy még a templomban az orgona helyén is állvány és építőmunkások :). Na, de a lezárás következtében hirtelen a piac felé sodródtam, örültem is, hogy majd végre látok klasszikus halpiacot. Frászt.
Sima zöldséges az egyik fele, a másik (nagyobbik) meg a turistákat célzó mindenféle helyi gyöngyszem (Isztrián a szarvasgombás izék nagyon menők, de persze van még olívaolaj mánia is bőven). Szóval negatív. Hal nem volt. Iskolás csoport viszont igen, így csapódtam mögéjük; csak tudják, merre kell menni. Persze hamar lemaradtam, mert ők száguldottak valami felé, engem viszont jobban érdekeltek a kis utcácskák, amik itt arról híresek, hogy simán egyszer csak a tengerben végződnek. Kimész és nincs tovább. Csak víz (nem árt, ha van a farzsebedben mindig egy csónak;).
Téri körbetekintő
Meg aztán elértem egy kilátópont szerűséghez is, mármint a tengerre kilátó. De volt ott helyi strand és park is, ott is elnézelődtem kicsit. Mire utolértem őket a Szent Eufémia templomnál, már a kötelező ismertető végénél járhattak.
Megpróbáltam gyorsan bejutni, mielőtt ők is beözönlenek, de nem voltam túl sikeres, kb egyszerre tettük mindezt (nem angolul karattyoltak, így nem lett volna haszna meghallgatnom őket). Gyors megoldás: akkor viszont irány fel a toronyba, legalább ott ne legyen körülöttem 30-40 ember. Felfelé lépkedve közepesen éreztem helyesnek ezt a vágyam. Mármint sok ember biztosan nem lett volna ott jó, de azért 1-1 nem ártott volna. Tök egyedül voltam egy meredek, ezer éves (na jó, csak 280 év körüli, ahogy a jegyszedőtől megtudtam) fa lépcsőn, ami szörnyen korhadt, szuvas, kopott és úgy minden, ami miatt semmi bizodalma nem lenne az embernek felmenni rajta akár csak 1 emeletet is. De hát naponta mennek fel turisták, nem lehet ebből baj. Csak a tériszonyom ezt nem gondolta mindig így 🙂 Felvergődtem, megcsodáltam a kilátást, majd le is vergődtem, de azért na, ez azért mindene túltett. (elképzelni sem tudom, milyen, amikor tényleg elindul 40 ember felfelé, lefelé…)
Torony körbetekintő: 1, 2, 3, 4
Kicsit beszélgettem a bácsival, mondta, hogy pénz az van, azzal nincs gond. Csak hiába akartak ide modern fém, inox, akármilyen lépcsőt, valaki “megfúrta”, mert hogy az nem autentikus, nem eredeti. Jó, de voltak felülvizsgálni a mostani lépcsőt és azt mondták, hogy max 1-2-3 év még, aztán nincs mese, valamit kezdeni kell vele. Az orgonát elkezdték, és csak az előkészítés 6(!) hónapig tart. Annak a felállványozását élvezhettem a látogatás során.
Lépcsőházi körbetekintő
Szent Eufémia kriptáját is volt lehetőség megtekinteni, utólag olvastam, hogy milyen kegyetlen sorsa volt. Itt úgy tűnik a 3-4. változatot tartották hitelesnek és ennek megfelelően ábrázolták az oroszlánokkal. Az esőt mondjuk nem értettem a képen, de kicsit én is úgy éreztem valamelyik nap, h csak felettem esik…
Templomi körbetekintő
A templom másik érdekessége, hogy a tetején lévő Szent Eufémia szobor nem a katedrális elé néz, hanem a helyi uralkodó szélirányt mutatja a hajósoknak. Elvileg csapágyakon forogva tud elmozdulni.
Kicsit még bolyongtam a városban, próbáltam megnézni a városkaput (de ott aztán nagyon feltúrások voltak), az óratornyot a főtérre, majd átgurultam a Zlatni Rt parkba, legyen az bármi is. Séta a cédrusok és mindenféle zöld növények közt (akár ez is lehetett volna arborétum), le a tengerparthoz, fel a sziklamászókhoz. Na persze én csak a tövébe, nem ettem én meszet, hogy felmenjek ott, ahol még lépcső sincs! A strand is nagyon klasszul nézett ki, el tudnám képzelni, hogy pancsi után a cédrusok árnyékában hűsöljek! Mondjuk egy strandolásra alkalmas hőmérsékletű napon, bár motoros ruhában így sem volt okom panaszra a hőmérséklet kapcsán…
Na, de ketyegett az idő, gyanúsan gyűltek a felhők, irány inkább a védelmet nyújtó barlang, csak érjek oda még az eső előtt… odaértem ,de azért nagyon kellett kerülgetni a felhőket 🙂
Itt most nem volt olyan szerencsém, mint az előzőnél, hogy kb azonnal indult a vezetésem, de nem is bántam, mert már nagyon éhes voltam, így inkább ettem egyet előtte, megnéztem a sealeonemtudommicsoda kiállítást a cseppkövekről, ősemberekről, barlangi élőlényekről és kicsit körbetekintettem a környéken. Itt egyébként be lehet fizetni egy barlangi lógásra, ahol elvileg mindenféle előképzettség nélkül megmutatják, mi a kötéltechnikája. Sajnos épp nem volt nyitva.
Aztán már indult is a csoportom, ami… hát mosolygott a néni, hogy bizony csak én leszek, úgyhogy kedves csoportom, indulhatunk is. Így lett nekem privát barlangi vezetésem 🙂 Ennek meg van az az előnye, hogy csend is van, meg nyugi is, mindent is nekem magyaráz a néni és persze figyel a kérdéseimre, teljesen interaktív a vezetés. Másrészről viszont úgy rohant, hisz nem volt lemaradozó csapat, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy hé, én itt még fényképeznék! (ehhez képest a végén simán hoztuk a szintidőt, szóval lehet, hogy a normál csoportot is így hajtja).
A barlang maga elképesztően intenzív élmény. Már a lejárat sem szokványos, belül pedig mindenféle cseppkőformációk lépten nyomon, teremről teremre, folyosókon át, mindenhol lehet gyönyörködni bennük, mindezt remek megvilágítással.
A végén pedig van egy kis tavacska, csipeg, csöpög, alakzatok itt-ott, színek, átvilágítható cseppkövet, stb tényleg csuda látvány, de a lényeg, hogy van egy (igazából kettő) kis mesterségesen kialakított cseppkő medence AZ állatkáknak. A barlangi vakgőtéknek. És most bizony showtime volt, mert nekem egész sokat mocorgott mindkettő. Mesélte a néni, hogy ez igen ritka, általában műanyagnak nézik a látogatók, mert meg sem moccannak. Minek is tenné?! Havonta egyszer eszik, de akár 8-10 évig is kibírja evés nélkül. Nem kapkodhatja el a dolgokat.
Barlang után még traktor story nézés következett, ez nem tervezett program volt, de ha már ott jártam és elém ugrott… Igazából egy kültéri múzeum, ahol klassz régi, veterán trakik meg mindenféle mezőgazdasági gépek voltak szépen sorban, sok-sok ismertetővel és valamicske mesével itt-ott. Például a környék első traktora is ki volt állítva. A “búza szemelő” gépet (cséplőgép?) pedig még el is lehetett indítani. Volt még egy épület pince részén berendezett kiállítás is, benne borászati, kenyér sütéssel és persze olívával kapcsolatos tárlat. Ez különösen jól jött, mert épp nagyon dörgött az ég odakinn, így még egy kisfilmet is megnéztem, amiből kiderült, hogy régen hogyan arattak, dolgozták fel a búzát és hogyan történik manapság. Ég és föld… Mondjuk eső végül se égen, se földön nem volt, de a felhők nagyon csúnyán néztek ki és a radar is azt mondta, hogy a következő úti célom bizony még ázik, de már csak fél óra és hipp-hopp kisüt ott is a nap. A jó hír, hogy távolodik az eső. Így egy kis várakozás következett és itt is bebizonyosodott, hogy jó ötlet volt tovább aludni reggel. Igazából még lehetett volna kicsit 🙂
Én vártam, majd lassan elindultam, az eső viszont úgy tűnik, hogy szeret várost nézni, így kicsit tovább maradt Motovunban, mint ahogy azt az időjósok tervezték. Én lassanként haladtam a település felé, de még így is bele-belecsúsztam egy-egy kis szitálásba. Végül megérkezésemkor még a nap is kisütött (pont ahogy terveztem) és káprázatos látványt nyújtott a párolgó környezet a kiemelkedő város széléről.
Itt jó, hogy nem mentem túl a sorompón, mert a csúszós, kopott kövek az eső után a meredek szűkülő utcácskákban még kevésbé voltak motorbarátok. Meglepő, de egy-egy helyi kocsi ment ott fel, én meg csak lestem, hogy milyen bátrak. Egyébként egy településsel korábban az eső nyomai nem (csak) pocsolyában jelentkeztek, hanem hókása volt a járdán, útszélén, itt-ott. Egész vastag. Nem teljesen értettem, mert nem friss hó, nem régi jég, nem is jégeső maradványa. Fura egy időjárás…
Lófráltam a főtérig, majd elszántam magam a várfal sétára, ami viszont belépős lett volna, ha nincs piszok nagy szerencsém: pont 17-re értem a pénztárhoz, aggódó tekintettel kérdeztem, hogy vajon nyitva vannak-e még. Mondták, hogy igen, de jegyet ne vegyek, ugyanis mindjárt nyitják a kapukat. Furi, de nappal fizetős, 17:05 után bárki ingyen sétálhat a várfalon. Megspórolták nekem 🙂 (az előző motoros pár viszont gyanús, hogy megfizette, mert ők már bent voltak, így aztán leshettek, hogy kifelé menet meg már nincs is sorompó… :/ ) Itt is jutott egy kis szivárvány nekem 🙂
Motovun az a város, amilyenek eddig a tengerparton voltak (sikátorok, várfal, bástya, stb), csak itt most leengedték a vizet a vár körül. (ha úgy nézem, szó szerint, mert megérkezésemkor még erősen csordogált az utcákban az előttem járó zuhi utáni víz), egyszóval ugyanolyan szép, izgalmas és különleges, csak más a körülötte világ.
Minden más persze zárva volt (templom, múzeum, stb), így kis séta után tovább gurultam immár a szállásom felé, de közben még útba esett Pazin városa, aminek ugyancsak van vára (itt már inkább az a fura, ha egy településnek nincs), csak alig találni meg, mert kitakarják a házak, de persze már zárva is volt. Viszont azért a mellette lévő szurdokot meg lehetett lesni a hídról. Írtam a szervezőknek, mert itt is kalandos barlangtúrán lehet részt venni, de most túl magas a víz, így majd egyszer nyáron kell visszatérni, válaszolták.
Szállásra érkezés, vacsi készítés, maradék ajándék bor bepuszilása, miközben benézett a házinéni, hogy minden rendben van-e, meg amúgy is elköszönne, mivel másnap megyek tovább. Hát így telt a nap, szerencsére többnyire szárazon.
Teszek még egy fél kört Isztrián, aztán irány ismét a hegyek. Remélhetőleg most már napsütésben sikerül átkelnem.
15. nap számokban: kb 150km, 5.5 óra úton
15. nap válogatatlan képei: https://photos.app.goo.gl/zhUGCaV1FRwmkg7c7
Leave a Reply